Aktuális

Észak-Korea feltételezhetően felújítja a rakétahajtóművek kipróbálását egyik kísérleti telepén

MTI

Létrehozva: 2019.12.06.

Észak-Korea feltételezhetően felújítja a rakétahajtóművek kipróbálását egyik kísérleti telepén, az ország északi részén lévő Szohében - állította csütörtökön internetes oldalán a CNN.

Az amerikai hírtévé ezt a következtetést a hozzá eljutott, a Planet Labs kaliforniai magánvállalat által műholdról készített felvételek alapján vonta le.

Jeffrey Lewis, a Middlebury Egyetem szakértője azt mondta, a képeken látható, hogy a kísérleti telepen megjelent egy nagy méretű szállítókonténer. Szerinte ez azt jelenti, hogy Phenjan újra rakéta hajtóművek kísérletébe kezd a telepen, amelynek leszerelését korábban Észak-Korea felajánlotta.

A CNN anyagában kiemelte, nem arról van szó, hogy ismételten rakétákat indítanának erről a telepről.

Sem az amerikai védelmi minisztérium, sem az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) nem szólalt meg egyelőre az ügyben.

A Szohe kísérleti telep 200 kilométerre fekszik északnyugatra az észak-koreai fővárostól, Phenjantól és 70 kilométerre nyugatra a jongbjoni atomlétesítménytől, ahol egy 5 megawattos kísérleti könnyűvizes reaktor van.

A jongbjoni atomlétesítmény felszámolásának kérdése idén februárban szóba került Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető megbeszélésén a vietnami fővárosban, Hanoiban. Úgy tudni, hogy a találkozón az észak-koreai fél a létesítmény leszereléséért cserébe a kelet-ázsiai ország elleni amerikai szankciók enyhítését kérte. Az amerikai fél ugyanakkor nem ment bele az alkuba, mondván, hogy a létesítmény felszámolása nem lenne elegendő egy alkuhoz.

A Szohében lévő kísérleti telepen megmutatkozó aktivitás üzenet lehet az amerikaiaknak azt követően, hogy egy észak-koreai külügyi tisztviselő a hét elején azt mondta, Phenjan "karácsonyi ajándékot" készít Washington számára. Figyelmeztetett egyben arra, hogy a Donald Trump amerikai elnök vezette kormányzat számára adandó ajándék tartalma az elkövetkező napokban történő eseményektől függ.

A rosszat sejtető kijelentés vélhető célja, hogy feszültséget keltsen a két ország között - írta internetes oldalán a CNN.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692313
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692313
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692313
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten