Újság!
Betöltés...

Természetesen elegáns adventi ajtódísz

Szeretem a természetes megoldásokat. Ha mindezt keverhetem egy kis művészi eleganciával, akkor úgy érzem, hogy volt miért hozzálátnom egy saját készítésű karácsonyi ajtókoszorú elkészítésének.



Persze ezek a fenti jelzők abszolút szubjektívek és nehéz lenne mindenkire ráerőltetnem a véleményemet. Ezért az alábbiakban összefoglaltam, hogy mi mindenre van szükséged, ha egy csöppet is eltérő dísszel szeretnéd feldíszíteni az ajtódat vagy a bejáratodat.



Bár a szekrényem tele van különféle koszorú alapokkal (moha, szalma, hungarocell), én most mégsem ezekhez a készen vásárolt dekorációs koszorúkhoz nyúltam, amikor karácsonyi ajtódísz készítésébe vágtam a fejszémet. (Na, jó csak a metszőollómat.)


A vadszőlő egy jól bevált és nagyon kedvelt anyagom, ha koszorút szeretnék készíteni. Most úgy döntöttem, hogy csak lazán, már-már szinte az igénytelenség látszatát keltve feltekertem az indákat, az alján szorosabban, a tetején lépcsőzetesen.

Ezekután igazán nagy kár lett volna a teljes koszorút bedekorálni. Annyira jó ötletnek tűnt, hogy mutassak valamit abból a letisztult kéregből, amit a tél hoz létre a lehullott lombok által.
Így jött létre ez a két oldalára, szinte masni szerűen széthajló dekoráció.

Mindenképp drótozásos technikával kell a különböző fenyő és eukaliptusz ágakat a koszorúra rögzíteni. Terméses ágnak választhatunk hozzá fehér hóbogyót (Symphoricarpos) vagy piros magyalt (Ilex aquifolium), esetleg kék vadszőlő terméseket (ha még találunk a kertben). Mindhárom igen karakteres dísze lehet a dekorációnknak.

Ezzel a megoldással korlát és / vagy kapu dekoráció is készíthető. A lényeg, hogy ne ragaszkodjunk a totális bedíszítéshez. Egy fakéreg vagy inda részlet tökéletesen kiemelheti az ünnepi fenyő dekorációnk szépségét és egyszerűségét.





Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél mindig frissen értesülni róluk, akkor Kövess minket a Facebook, az Instagram, Pinterest vagy TikTok oldalunkon.
Köszönöm, ha megosztod az ismerőseiddel.


A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

0 megjegyzés :