Félmilliárdos adósság maradt az úszó vb-hez is használt uszodát építő cég után

Amikor 2015-ben elkezdték építeni a pénteken kezdődő vizes vb fő helyszínét, a Duna Arénát, Orbán Viktor azt mondta, hogy a modern világban nem a pénz a legfontosabb. “Hanem a bizalom. Pénzt majd csinálunk valahogy, […] de bizalmat nem lehet csak úgy előhúzni az ember zsebéből” – mondta, majd megköszönte a Nemzetközi Úszó Szövetségnek, hogy Magyarországnak adta a rendezés jogát.

A világbajnokság költségvetése azóta a kormány által előzetesen jelzett 24,7 milliárdról több mint 130,6 milliárd forintra hízott. Sem ebből a megsokszorozott költségvetésből, sem bizalomból nem sok jutott azonban azoknak a cégeknek, amelyek a vb-n is szerepet játszó balatonfüredi uszoda építésén dolgoztak alvállalkozóként. Az uszoda építését elnyerő cég ugyanis egy sor alvállalkozóját nem, vagy csak részben fizette ki, akik így több millió forintot buktak.

A balatonfüredi uszoda nem versenyhelyszín, de az uszodát használják edzésre és bemelegítésre a Balatonon rendezett nyílt vízi versenyszámokban induló sportolók, ezért fontos volt, hogy elkészüljön a vb-re. Az uszodát nem a vb költségvetéséből építették fel, hanem nagyrészt TAO-támogatásból, de az úszó vb miatt a kormány is adott hozzá 350 millió forint támogatást.

A Direkt36 nonprofit szervezet. Ha fontosnak tartod a tényfeltáró újságírást, támogasd a munkánkat!

A Direkt36 áprilisi cikkékben bemutatott uszodának ugyan már évekkel ezelőtt kész kellett volna lennie, de az építkezés elhúzódása miatt csak idén január 10-én adták át próbaüzemre. Az uszodát több mint egymilliárd forintból építő cég, a Mech-Vill Kft. ellen nem egészen egy héttel később felszámolás indult, mivel jelentős összegekkel tartozott alvállalkozóinak.
A felszámolási eljárásban eddig 52 cég összesen több mint 558 millió forint tartozást követelt a Mech-Villtől, de ebben nem csak azok vannak benne, amelyek az uszodaépítésnél dolgoztak, az adósság több beruházásból jött össze. A valós tartozás ráadásul ennél több is lehet, mert a követelés bejelentésének díja van, és ha az adósok látják, hogy a cégnek nincs semmije, és ezért nem sok esély van arra, hogy a pénzükhöz jussanak, sokszor be sem jelentik az igényeket a felszámolónak.

Az építkezésen dolgozó egyik alvállalkozó azt mondta, hogy a Mech Vill Kft. több tízmillió forinttal tartozik nekik. Legalább tíz másik, a Mech-Villnek alvállalkozóként dolgozó céget is megkerestünk, de képviselőik még névtelenül sem akartak nyilatkozni.

A nyilvánosan elérhető adatok szerint a Mech-Vill által ki nem fizetett cégeknek nem sok esélyük van arra, hogy a pénzükhöz jussanak. A felszámoló eddig csak öt forgalomból kivont, több esetben működésképtelen gépkocsit és nem egészen 40 millió forintnyi építési anyagot hirdetett meg árverésre, de ezeket is azzal a megjegyzéssel, hogy a Mech-Vill vagyonán az egyik banknak zálogjoga van, az ebből befolyó pénzt tehát a bank kaphatja. A cég beszámolóiból is az derül ki, hogy nincs jelentősebb vagyona, amelyet az alvállalkozók kártalanítására lehetne fordítani. A cég képviselőit nem sikerült elérnünk, így nem tudtuk megkérdezni, hova lett a pénz, amit például az uszodaépítésért kaptak.

“Az az érdekünk, hogy ők nyerjenek”

A balatonfüredi uszodát az önkormányzat egyik cége által alapított Balatonfüred Vízilabda Sportjáért Közhasznú Alapítvány építtette. Az uszodaépítésre úgy kaptak TAO-támogatást, hogy a pénzt csak számlák ellenében kapták meg, így pedig elég jól követhető, hogy mikor mennyi forrást hívtak le a beruházáshoz. A Magyar Vízilabda Szövetségtől május végén kapott adatok szerint az uszodaépítésre kért TAO-támogatásból utoljára tavaly márciusban utaltak az alapítványnak, így már majdnem egy évvel az uszoda befejezése előtt megkapták a teljes összeg 90 százalékát. Azt egyelőre nem sikerült tisztáznunk a Vízilabda Szövetséggel, hogy a fennmaradó részletet kérte-e az alapítvány, és kifizetik-e nekik.

Az alapítványnak az építési közbeszerzésekre vonatkozó szabályok szerint meg kellett volna bizonyosodnia arról, hogy a fővállalkozó Mech-Vill kifizette az alvállalkozókat, és csak utána utalhatták volna át nekik a beruházás teljes összegét. Megkérdeztük az alapítványt, hogy ezt megtették-e, illetve kértük azt is, hogy küldjék el nekünk, hogy mikor milyen részleteket utaltak a Mech-Villnek, de egyáltalán nem válaszoltak a megkeresésünkre. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság azóta felszólította az alapítványt, hogy adja ki nekünk az adatokat. Kováts Sebestyén, az alapítvány jogi képviselője ezek után azt mondta, hogy vizsgálják, melyek azok az adatok, amelyeket ki kell adniuk nekünk, és későbbre ígért választ.

Az uszodát építő alapítvány azért is érdekes, mert szorosan együttműködik a balatonfüredi önkormányzattal. Ezért megkérdeztük Bóka István polgármestert is, hogy mikor értesült először a cég gondjairól, aki azt mondta, úgy emlékszik, hogy 2016 második felében kapott erről először levelet. Szerinte az uszodán dolgozó vállalkozók körülbelül 50-60 millió forintot követelnek a cégtől, és hozzátette azt is: bár ez nem kötelességük, az önkormányzat keresi a jogi lehetőségét annak, hogy az uszoda építésén dolgozó vállalkozókat valahogy kártalanítsák.

Az 1995 óta működő, budapesti székhelyű Mech-Villnek nem az uszoda volt az egyetlen beruházása Balatonfüreden. Több közbeszerzést nyertek a várostól középületek korszerűsítésére, felújítására. Ezek után 2013-ban a Mech-Vill nyerte el Balatonfüreden a vasútállomás és a buszpályaudvar felújítását és új parkolók építését is. Az erről szóló döntés előtt az önkormányzat ülésén Bóka István polgármester maga kardoskodott a Mech-Vill mellett, és azt mondta, hogy “az az érdekünk, hogy a Mech-Vill nyerje meg ezt a közbeszerzést”. A polgármester a Direkt36-nak azt mondta, azért, mert a cég adta a legolcsóbb ajánlatot, és Balatonfüreden mindig a legolcsóbb ajánlat nyeri a közbeszerzéseket. A polgármester utólag úgy látja, hogy ezzel a beruházással kezdődhettek a cég gondjai, mert olyan olcsó ajánlatot adtak, amiből nem tudták megcsinálni a munkát.

Az uszodaberuházáshoz hasonlóan ez az építkezés is évekig húzódott, és végül új közbeszerzést írtak ki a befejezésére, amit már egy másik cég nyert meg. Így az utolsó pillanatban ez a beruházás is készen lett a vb-re, a megújult vasútállomást négy nappal a megnyitó előtt, kedden adta át Bóka István polgármester a MÁV vezetővel. Az eredetileg félmilliárd forintosra tervezett felújítás a kormány oldalán megjelent hír szerint végül 1,1 milliárd forintba került. Bóka István polgármester szerint emiatt a beruházás miatt a MÁV is százmillió forint körüli összeget követel a Mech-Villtől.

A Mech-Vill nemcsak Balatonfürednek dolgozott, a cég 2014-ig több tucatnyi közbeszerzést nyert. Így került kapcsolatba az újpesti önkormányzattal is, amely a legnagyobb, több mint százmillió forintos igényt nyújtotta be a Mech-Vill elleni felszámolásban. Molnár Szabolcs alpolgármester tájékoztatása szerint a Mech-Vill 2013 januárjában nyert el Újpesttől egy bölcsődefelújítást, amit uniós forrásból finanszírozott a kerület. A cégnek augusztus végére kellett volna befejeznie a felújítást, de a végső határidőre még a munka felével sem végeztek. A cég ekkor fel akarta mondani a szerződést, de az önkormányzat azt kérte, hogy fejezzék be az építkezést. Mivel a cég ezeket után sem csinált semmit, végül az önkormányzat mondta fel a szerződést, és a felújítást egy másik vállalkozó fejezte be. Az önkormányzat a hibák kijavítása miatti költségek, az építkezés befejezésének pluszköltsége és a kötbérek miatt bírósághoz is fordult.

A cégnyilvántartási adatokhoz az Opten szolgáltatását használtuk.