Csalás miatt nyomoznak egy olyan ügyben, ami a Tiborcz-cég pályázatai miatt lett gyanús

Forrás: szekszard.hu

Nyomoz a NAV a szekszárdi önkormányzatnál a város közvilágításának korszerűsítésére kiírt pályázatokkal összefüggésben – derült ki Polt Péter legfőbb ügyész Hadházy Ákos LMP-s képviselő kérdésére adott válaszából.

A szekszárdi önkormányzat a Közbeszerzési és Beruházási Tanácsadó Kft-vel kötött szerződést arra, hogy a közvilágítás korszerűsítésére elnyert uniós pályázathoz lebonyolítsák a közbeszerzést, azaz segítsenek kiválasztani a kivitelező céget. A szerződés még akkor vált gyanússá a rendőrségnek, amikor a Tiborcz István korábbi cége, az Elios által elnyert közvilágítási közbeszerzéseket vizsgálták 2015-ben több feljelentés miatt. A rendőrség az Elios szerződéseinek ügyében indult eljárást 2016 nyarán bűncselekmény hiányában megszűntette, de megállapították, hogy a közbeszerzési eljárás lebonyolítására kötött szerződésnél hűtlen kezelése gyanúja merült fel.

Megkérdeztük a NAV-ot, hogy áll ez a nyomozás, de csak annyit válaszoltak, hogy folyamatban lévő ügyről nem adhatnak tájékoztatást, így azt nem lehet tudni egyelőre, hogy miért merült fel a költségvetési csalás gyanúja. Polt az ügyészség honlapján is olvasható írásbeli válaszában Hadházyval annyit közölt még, hogy az eljárást egyesítették egy másik, 2015-ben indult nyomozással, ami különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik. Gyanúsított egyelőre nincs, és az ügy érdekeire hivatkozva Polt nem közölt további részleteket.

Hadházy Ákos, aki 2014-ig a szekszárdi önkormányzat fideszes képviselője volt, korábban több más közbeszerzés ügyében is feljelentést tett amiatt, hogy bár az önkormányzatnak általános szerződése volt a közbeszerzések lebonyolítására a Provital Zrt. nevű céggel. Egyes uniós pályázatokhoz kötődő közbeszerzésekre azonban külön is szerződést kötöttek velük, így végeredményben kétszer fizettek a cégnek ugyanazért a munkáért. Hadházy azt feltételezi, hogy az ebben az ügyben indított nyomozáshoz egyesítették az Elios közbeszerzését bonyolító cég ügyét is, de ezt sem az ügyészség, sem a NAV erősítette meg.

A szekszárdi közvilágítás korszerűsítésére kiírt pályázatot az Elios Zrt. nyerte. A céget Tiborcz István és üzlettársa alapította még 2009-ben. Tiborcz, aki 2013 óta Orbán Viktor miniszterelnök veje, 2014 eleje és 2015 tavasza között a cég felét birtokolta. Ebben az időszakban az Elios több tucatnyi megbízást nyert különböző települések közvilágításának korszerűsítésére, a beruházások összértéke meghaladta a 11 milliárd forintot. A Direkt36 cikksorozatban mutatta be, hogy a cég nagyrészt annak köszönhette a közvilágítási közbeszerzéseken elért sikereit, hogy a pályázatokra rájuk szabták.

Ugyan a magyar rendőrség nem talált szabálytalanságot a közbeszerzésekben, az ügyében szintén vizsgálatot indító Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF súlyos szabálytalanságokat tárt fel, ezért azt javasolták az Európai Bizottságnak, hogy kérjék vissza Magyarországtól az ezeken a pályázatokon szétosztott uniós támogatást. A jelentést elkértük a Miniszterelnökségtől, de hétfőn annyit válaszoltak kérésünkre, hogy azt csak akkor lehet nyilvánosságra hozni, ha súlyos közérdek fűződik hozzá, de a dokumentumot nem küldték el. Korábban a 4-es metró építéséről készült OLAF-jelentést a kormány nyilvánosságra hozta.

Az Elios gyanús pályázatairól szóló cikkeinket itt olvashatja.