Kiszivárgott dokumentumok is bizonyítják, hogy Habony köre benne volt a kötvényüzletben

Az elmúlt években számos sajtóhír jelent meg arról, hogy Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadóhoz kötődő emberek részt vettek a kormány sokat bírált letelepedésikötvény-programjában. Ezek a cikkek többek között egy Habonnyal kapcsolatban álló grúz-izraeli üzletemberről, Shabtai Michaeliről, valamint a tanácsadót korábban képviselő Kosik Kristóf ügyvéd irodájáról szóltak.

A beszámolók főként közvetett bizonyítékokra alapultak, most azonban a Direkt36 birtokába került dokumentumok ennél egyértelműbb információkat is tartalmaznak Shabtai és Kosik részvételéről. E-mailek és egyéb iratok mutatják, hogy Shabtai részt vett a VolDan nevű cég működésében, amely Oroszországban árusított letelepedési kötvényeket. Van olyan dokumentum is, amely arról árulkodik, hogy Kosik ügyvédi irodájának egyik munkatársa intézkedett egy kötvényvásárló ügyében.

Shabtai Michaeli telefonon azt mondta a Direkt36-nak, hogy „semmi köze nincs az ügyhöz”, amikor pedig a birtokunkban lévő, vele kapcsolatos dokumentumokról kérdeztük, közölte, hogy a kérdésekre sem kíváncsi, majd azzal fenyegetőzött, hogy „büntetőeljárást” fog indítani. Habony Árpád, Kosik Kristóf és a VolDan nem válaszolt az írásban feltett kérdéseinkre.

A kötvényprogramot a Habonnyal régóta közeli viszonyban lévő Rogán Antal fideszes politikus kezdeményezte még 2012 őszén, a parlament gazdasági bizottságának vezetőjeként. A kötvények forgalmazására a gazdasági bizottság nyílt pályáztatás nélkül választott ki néhány, jellemzően offshore hátterű, átláthatatlan tulajdonosi struktúrájú céget. Ezek a vállalkozások milliárdokat kerestek az ügyfeleknek felszámolt 40-60 ezer eurós kezelési költségen. A cégek között felosztották a földrajzi régiókat, és mindegyik társaság csak meghatározott területen és állampolgároknak árulhatott kötvényeket. A VolDan többek között Oroszországban és több más egykori szovjet tagállamban tevékenykedhetett.

Egy pékség jó kapcsolatokkal

A VolDan Investments Limited az európai törpeállamban, Liechtensteinben van bejegyezve, ami komoly lehetőséget ad a cégnek a titkolózásra. Az ott regisztrált cégek tulajdonosi háttere ugyanis nem ismerhető meg nyilvános forrásokból. A kötvényprogram indulásakor a parlament gazdasági bizottsága ugyan azt állította, hogy a VolDan ügyvezető igazgatója egy liechtensteini üzletember, Josef Hermann, aki a szintén liechtensteini Walter Wachterral alapította a céget. Később viszont több újságcikk is arról írt, hogy a cég valójában a Habony Árpáddal kapcsolatban álló Shabtai Michaeli érdekeltsége.

Ez a kapcsolat arra vezethető vissza, hogy a miniszterelnöki tanácsadó állítólag jó viszonyt ápol azzal a grúz-izraeli üzleti körrel, amely a budapesti metrókijáratoknál működő Princess pékségeket üzemelteti. A pékség egyik vezetője, Michael Gagel több fényképen is szerepel Habony Árpáddal. Gagel üzleti partnerét, Shabtai (Shabi) Michaelit pedig levideózták az Aulich utca 3. alatt lévő épület előtt, amint innen kilépve grúz expolitikus ismerőseivel tárgyalt egy sokmilliárdos projektről. A helyszín azért érdekes, mert itt található Rogán Antal jobbkezének, Kertész Balázs egyik cégének a székhelye, és az épületnél nemcsak Rogán, hanem Habony is rendszeresen megfordult.

A Heti Válasz már 2016 márciusában arról írt, hogy a VolDan „a Gagel-Michaeli-kör infrastruktúráját és embereit használja a letelepedésikötvény-bizniszhez”, ezt akkor több közvetett bizonyítékokkal is alátámasztotta az újság.

  • A Liechtensteinben bejegyzett VolDan Investments Limited ügyvezetője, Josef Hermann több cég „diszkrét vagyonkezelését” is végzi, többek között Shabtai fogorvosi és ingatlanvállalkozásaiban.
  • Shabtai Budapest belvárosában lévő, Bécsi utcai irodája postládáján a saját cégei mellett a VolDan neve is ki van írva.
  • A VolDan budapesti képviseletének a vezetője, Oláh Zoltán „a Princess embere”, aki a pékség törökbálinti bázisán saját vállalkozást is működtet.

A Heti Válasz cikke után pár hónappal a 444 rátalált egy hivatalosnak tűnő, 2014-es VolDanos szerződésmintára is, amely több addig nem ismert részletet árult el a cég működéséről. A VolDan egy bírósági eljárásban azt állította, hogy a szerződésminta hamisítvány, a cég tudta nélkül került fel az internetre, és megpróbálják leszedni onnan (úgy tűnik, ez több mint két év alatt sem sikerült).

Ezen a szerződésmintán Shabtai Michaeli szerepel a VolDan Investment Limited képviselőjeként, aki a VolDan nevében aláírhatta volna a szerződést.

Shabtai és Gagel is tagadták, hogy a VolDan köthető hozzájuk, de ezzel kapcsolatos sajtópereiket elvesztették. A birtokunkban lévő dokumentumok most közvetlenül is bizonyítják, hogy Shabtai Michaeli részt vett a VoldDan munkájában.

Egy kötvényvásárlónak kiállított, 300 ezer euróról szóló számlán a VolDan Investment Limited pecsétjénél Shabi Michaeli neve és aláírása szerepel. A VolDan működését ismerő forrásunk szerint a cég több esetben Michaeli aláírás pecsétjét használta dokumentumok hitelesítésére. A számla mellett láttunk egy olyan kötvényvásárlással kapcsolatos e-mailt is, amelyet a VolDan egyik dolgozója kapott, a címzettek közt másolatban pedig szerepelt Michaeli gmailes címe is. A Princess pékség honlapján Michaeli ugyanezt az e-mail címet tünteti fel elérhetőségeként, és ezt adta meg egy másik cége, a biztosítási ügynöki tevékenységet végző TNN Dental Technik Kft. elérhetőségeként is.

A birtokunkban lévő dokumentumokat a forrás védelme érdekében nem tesszük közzé. Fennáll ugyanis a veszélye annak, hogy az iratok pontos tartalma és formája alapján be lehet azonosítani, hogy kitől származnak.

A kötvényüzlet több szereplője is úgy tartotta számon a VolDant mint Shabtai Michaeli érdekeltségét, erről két másik cég munkatársa is beszélt a Direkt36-nak. Egyikük egy kötvényes üzlettel kapcsolatban egyeztetett a VolDannal, és a tárgyalás során a céget Michaeli képviselte.

Kosik irodája intézkedett

A kötvényprogram nagy üzletet jelentett nemcsak a kötvényeket árusító cégeknek, de Kosik Kristóf ügyvédi irodájának is, amely sok szálon kötődik a politikai elithez. Kosikékkal korábban szerződött a Fidesz frakció, a Miniszterelnöki Kabinetiroda, az Index információi szerint pedig a kötvényprogramot kezdeményező Rogán Antalt is képviselték egy perben. Kosik irodája dolgozott emellett Habony Árpádnak is: Kosik Kristóf korábban Habony jogi képviselőjeként nyilatkozott, ő vásárolta meg a 888.hu domain nevet, és az iroda dolgozói képviselték ügyvédként a fideszes médiabirodalomhoz tartozó Ripostot és Magyar Időket is.

Kosik ügyvédi irodájáról először a Figyelő írta meg, hogy „a letelepedési kötvényeket forgalmazó offshore hátterű cégek leginkább Kosik Kristóf ügyvédi irodáján keresztül intézik a letelepedési programra jelentkezők adminisztratív ügyeit”. A Magyar Nemzetnek az Euro-Asia Investment nevű kötvényforgalmazó vezetője beszélt arról, hogy hiába volt saját ügyvédjük, a kötvények ügyintézésével nekik is Kosikékat „kellett” megbízniuk. A Magyar Nemzet birtokába jutott egy szerződés is, amely szerint a kötvényvásárlóknak 5000 eurós ügyvédi díjat kellett fizetniük Kosik irodájának.

Az általunk megszerzett dokumentumok szintén azt bizonyítják, hogy Kosikék intézkedtek a kötvényprogramban. Az ügyvédi iroda egyik dolgozója ugyanis a munkahelyi, drkosik.com-os végződésű e-mail címéről küldött levelet a VolDan egyik dolgozójának egy adott kötvényvásárláshoz szükséges dokumentumokkal kapcsolatban.

Több mint ezer orosz jött kötvénnyel

A kötvényprogramon keresztül 250-300 ezer euróért juthattak magyar tartózkodási, majd letelepedési engedélyhez EU-n kívüli állampolgárok, a befizetett pénz nagy részét pedig a kötvények lejáratakor visszakapják a befektetők.

A program 2013-as indulása és 2017-es felfüggesztése között a magyar állam közel 20 ezer letelepedési engedélyt adott ki a kötvények vásárlóinak és családtagjaiknak. Ezek túlnyomó többsége kínai állampolgár volt, őket követték az orosz jelentkezők. Köztük voltak Putyin gépezetének tagjai is, például az orosz külföldi hírszerzés, az SZVR vezetőjének egy közvetlen hozzátartozója.

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivataltól kapott adatok szerint 384 orosz befektető és családtagjaik, összesen 1265 orosz állampolgár kapott magyar letelepedési engedélyt a kötvényprogramban. Az ügyintézési díjakból (amely a Voldan Investments honlapján található információk szerint befektetőnként 60 ezer euró volt) a cégnek több mint 7 milliárd forint bevétele származott.

A Transparency International és a Költségvetési Felelősségi Intézet számítása szerint miközben a kötvényeket árusító cégek milliárdokat nyertek, a magyar állam 30 milliárd forintot bukott a programon.

A címlapi képhez Huszti István (Index.hu) fotóját használtuk.
A magyar cégnyilvántartási adatokhoz az Opten szolgáltatását használtuk.

 

  • Pethő András

    András a Direkt36 egyik alapítója, szerkesztője és ügyvezető igazgatója. Korábban az Origo vezető szerkesztője volt, mielőtt a portál része lett a kormány propagandagépezetének. András dolgozott a BBC World Service-nél Londonban és a Washington Post tényfeltáró rovatánál is. Részt vett számos nagy nemzetközi nyomozó projektben, köztük a Panama-iratok feldolgozásában. Kétszer is elnyerte a legjobbnak ítélt tényfeltáró cikkek szerzőinek járó Soma-díjat. Többször tanult ösztöndíjjal az Egyesült Államokban: 2008-ban a World Press Institute programjában, 2012-13-ban Humphrey-ösztöndíjasként a Marylandi Egyetemen, 2019-20-ban pedig Nieman-ösztöndíjasként a Harvard Egyetemen. András több magyar egyetemen is tanított újságíró kurzusokat.

  • Zöldi Blanka