„A mese megtanítja a gyerekeknek, hogy minden érzésük a személyiségük része”

A gyerekmeséknek és a mesélésnek fontos szerepe van az érzelmi intelligencia és a személyes történetmondás képességének fejlesztésében. De hogyan kell jól mesélni a gyerekeknek? Erről kérdeztük dr. Kádár Annamária pszichológust.

A történetmesélés egyik legmélyebb oka, hogy értelmet kovácsoljunk abból, amit az életünk során megélünk. A mesék által pedig a szülők egy olyan képességet adhatnak át gyermekeiknek, amelynek kialakításához nincs szükség különleges eszközökre és speciális fejlesztésre: a személyes történetek megformálásának és megosztásának képességét. Dr. Kádár Annamária pszichológus, a Pszinapszis egyik előadója mesélt nekünk a gyerekmesék izgalmas világáról és azok pszichés hatásairól. 

Mi a mese funkciója, és miért fontos a meséléssel töltött idő?

A mesemondó szülő lelassítja, lecsendesíti a külső világot, és egy olyan teret alkot, amelyben a mesélő és mesehallgató a közösen átélt élmény során eggyé válik. Ahogy Zelk Zoltán mondja: „elolvadt a világ, de a közepén anya ül, és ott ülök az ölében én”.

A gyermek a mesehallgatás során nemcsak a mesélő szülőre, hanem befelé is figyel, lelki szemei előtt megelevenedik a történet, és a saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot. Mesehallgatás közben nagyon intenzív belső munkát végez, elképzeli, amit hall, és egy belső illusztrációban megrajzolja saját történetét. A mesélővel való személyes kapcsolata segíti abban, hogy érzelmi biztonságban érezze magát, ellazuljon, átadja magát annak a lebegő tudatállapotnak, amelyben a belső képvilágát megelevenítheti, és létrehozhatja a belső mozit.

Mik a gyerekeknek való jó mesélés ismérvei?

A jó mesélő beleéli magát a történetbe, odafigyel a hanglejtésére, a mesemondás vagy olvasás ritmusára. A mese dallama könnyen átalakul képpé, és a belső képkészítés folyamatában lehetővé válik az érzelmi azonosulás a számunkra kedves hőssel. Minél ráérősebben, megváltoztatott tonalitással, dallamosabban mesél a szülő – úgy, hogy maga is egy belső képet készít a meséhez –, annál kidolgozottabb lesz a gyermek belső képe is. Soha ne olvassunk gyermekeinknek kilúgozott, leegyszerűsített, rövidített meséket! Az egyperces, instant mese olyan, mintha egy pohár nemes bort egy hajtásra felhörpintenénk, vagy mintha egy klasszikus zeneszámot felgyorsítva hallgatnánk. A mese csak akkor éri el jótékony hatását, ha a gyermekhez csonkítatlan változatban jut el. Minden elemének fontos szerepe van, és a megváltoztatással, rövidítéssel épp a lényegi mondanivaló sikkad el.

Hogyan hatnak a mesék a gyerekek érzelmi intelligenciájára?

Az érzelmi intelligencia fejlesztésének folyamatában a mese rendkívül fontos szerepet tölt be. A gyermek számára félelmetes élmény, hogy akarata nem elég erős a felnőttek tilalmainak, korlátainak legyőzéséhez, és roppant nehéz számára annak az elviselése is, hogy időnként épp azok iránt érez haragot, akiket a legjobban szeret – és akiknek a legjobban ki van szolgáltatva. A mese segít különválasztani egymásnak ellentmondó érzéseit. Éppen ezért végtelenül megnyugtató, ha megzabolázatlan indulatait belevetítheti a mese negatív szereplőibe. A mesék által megtanulja, hogy MINDEN érzése a személyiségének része, és azt is, hogy ezek megfékezhetők, kezelhetők, irányíthatók.

Miről és hogyan meséljünk a legkisebbeknek?

annakep2.

A kisgyermek első éveiben figyel fel környezete tárgyaira, többek között a könyvekre. Még nem tudja, mire valók, játszik velük, tépdesi őket. Kétévesen már képes megfelelő módon bánni velük, és szívesen lapozgatja ezeket. Szereti, ha mesélnek neki, számára a valóság nagyon tarka, csodálatos, kissé kusza és érthetetlen. Nagyon fontos a szülői minta – ha a gyermek látja a szüleit olvasni, akkor maga is utánozni fogja ezt a viselkedést. A kétéves gyermeket egy mese kapcsán nem annyira a tartalom köti le, mint inkább a mese hangzása és a felnőttel való kapcsolat fenntartása.

A lapozgatókban, leporellókban olyan tárgyakról találunk egyszerű vonalakkal megrajzolt képeket, amelyek körülveszik a gyermeket. A kemény fedelű könyvben a tárgyak, állatok más színben vagy eltérő formában is megjelenhetnek, mint a valóságban, és ha a gyermek így is ráismer a tárgyra vagy élőlényre, az azonosítást öröm kíséri. A könyvekben öröm rámutatni az ismerős tárgyakra, állatokra, és a könyv képei alapján elmesélni, milyen egy gekkó – akkor is, ha a valóságban nem látott még ilyen állatot. Az ismeretlen tárgyakat ábrázoló képekre is felfigyel, megtanulja a nevüket, és rögzíti a szavakat, ami az „én is tudom” örömét nyújtja számára, segítve a világ megismerését, felfedezését, az összefüggések megértését. Így válnak a leporellók az auditív és vizuális memória fejlesztésének eszközévé, hozzájárulva a beszédértés és a szókincs fejlesztéséhez is. A gyermekkel együtt „olvashatjuk” a képeket, mintát adva neki arra, hogy később képek alapján ő is mesélni tudjon.

Két-hároméves korban gyermek- és kisállattörténeteket mesélhetünk. Fontos, hogy ekkor a mesében még ne legyen gonosz szereplő, akadjanak viszont a gyermek számára ismerős elemek. Ebben az életkorban szívesen hallgat olyan történeteket, amelyeknek ő vagy egy hozzá hasonló gyermek van a középpontjában. Minél részletesebbek a hétköznapi történetek, annál jobban tetszenek neki. Ekkor még nem a varázslatosat, hanem az ismerős dolgokat várja, szívesen hallgat olyan meséket, amelyek arról szólnak, hogy az anya mit csinált, mielőtt érte ment volna az oviba. Ezek a történetek segítenek a napi eseményekre való visszaemlékezésben, az élmények rendszerezésében, ami pedig biztonságossá és kiszámíthatóvá teszi számára a világot.

A hároméves óvodás már tudja, hogy melyik könyvben találhatók kedvenc versei, meséi, élvezettel hallgatja a láncmeséket, a kalandos állatmeséket, a rövid történeteket, a hármas tagolású ismétlődéseket. A mese akkor tartja ébren a gyermek figyelmét, ha váltakoznak benne a párbeszédek, a ritmikus ismétlések, szófordulatok. Ekkor még nem tudja elkülöníteni a valóságot a mesétől, ezért félelmet, szorongást érezhet a varázsmesék kapcsán. Szókincse és figyelmi kapacitása sem teszik még lehetővé azt, hogy bonyolult és hosszú meséket hallgasson. Ebben az életkorban a legmegfelelőbbek a rövid és minél egyszerűbb cselekményű, ismétlődő részeket és kevesebb konfliktust tartalmazó hétköznapi történetek, melyeknek hőse ő maga. Ahhoz, hogy a gyermek megtanuljon mesélni, mesét hallgatni, a szülő, az óvónő ölbe veheti őt, és visszamesélheti neki az aznapi történeteket.

Azt mondják, a négy-ötéves kor egy mérföldkő a mesei érdeklődés szempontjából. Miért?

Ebben a korban alakul ki a mesetudat, és kezdődik el a nagy mesekorszak, amikor a gyermek már el tudja különíteni a valóság elemeit a mesei elemektől. Képes beleélni magát a mesei helyzetekbe, azonosul a mesehőssel és szurkol neki, mégsem téveszti össze magát vele, vagy a mese eseményeit a valósággal. Az ötéves gyermek ezért különösen vonzódik a tündérmesékhez.

shutterstock 147164558

A négyéveseknek az egyszerű szerkezetű, ismétlődő részeket is tartalmazó láncmesék, valamint a rövidebb állat- és novellamesék ajánlottak, mivel cselekményük egyszerű, a bennük szereplő állatok tulajdonságai és viselkedése is emberi. Fontosak maradnak a versek és dalok is. Ha többször is meghallgatja ugyanazt a történetet, már tudja, mi fog következni, így a világ kiszámíthatóvá válik számára, hiszen az események az elvárásainak megfelelően alakulnak.

A szimultán kettős tudat középső és nagycsoportos óvodás kor táján jelenik meg, de a gyermekek között ebben a tekintetben nagy különbségek lehetnek. A gyermek már nem azért éli bele magát a mesékbe, mert valóságnak tartja azokat (hiszen tudja, hogy a szőnyeg nem repül, és a varázsszó nem elegendő az átváltozáshoz), hanem az általuk közvetített igazságban hisz. A mesék már lehetnek bonyolultabbak, de azért elég áttekinthetőek ahhoz, hogy megértse őket. Ebben az életkorban szívesen hallgatnak hosszabb állatmeséket, novellameséket és egyszerűbb tündérmeséket.

Öt-hétéves korban pedig már következhetnek a terjedelmesebb és bonyolultabb tündérmesék valamint a cselekménydúsabb novellamesék. A gyermek már bővebb szókinccsel és ismeretanyaggal rendelkezik, ami által lehetővé válik az összetettebb cselekménysor megértése és a hősök élményeinek átélése. A kettős tudat kialakulása előtt azért nem ajánlatos tündérmesét mesélni, mert ezek túl hosszúak, szerkezetük és cselekményük bonyolult, így a gyermek gyakran nem várja meg a mese befejezését, elmarad a pozitív végkifejlet, ez pedig szorongást válthat ki belőle. Ebben az életkorban a gyermek a képek alapján már képes önálló mesét mondani.

Mi a helyzet a kisiskolásokkal, akiknek már fejlettebb a valóságtudata?

Mikor a gyerek iskolás lesz, egyre reálisabban látja a dolgokat. A mesére való beállítottság nyolc-kilenc évig tart, ezután már a valós világban zajló rendkívüli események érdeklik, kedveli a mindennapostól eltérő, csodák nélküli eseményeket. A kettős tudat átalakul, a valós és lehetséges szintjei elválnak. A tündérmesék fokozatosan kiszorulnak, népszerűbbek lesznek a régi és mai gyerekek életéről szóló, valós mesék, ugyanakkor szívesen olvas valódi állatokról szóló történeteket. Ez az a kor, amikor nem tűr el semmilyen varázslatos elemet, és lenézi a „kicsiknek” való tündérmeséket.

Oszd meg másokkal is!
Mustra