13 trend, amivel számolnunk kell az ősszel

Menő lesz lázadni, de divatba jön a bársony, a farmer és a piros is.

A divathét után pár hónappal már nagyjából látható, hogy melyek lesznek azok a fő trendek, amiket beépítünk a ruhatárunkba az év második felében. A Vogue elemzői szerint például nagyot megy majd a nyolcvanas évek divatja és a kordbársony, marad a pufidzseki, a rózsaszínt pedig a piros árnyalatok váltják a sorban. Részletek a hajtás után!

1. Jön a 80-as évek divatja

A 30 évvel ezelőtti trendek végigsöpörtek a kifutókon a szezonban, de szerencsére eggyel kifinomultabb formában térnek vissza az évtizedet meghatározó óriási válltömések, a neonszínek, a bő pulóverek és a buggyos nadrágok.

2. Minden, ami bársony

A pazar szövet megjelent többek között a Jill Stuart, az Antonio Marras és Jason Wu kifutóján is. A felhozatalt elnézve a bársony bordó, barna, kék és sárga árnyalatokban lesz felkapott a következő szezonban.

3. Feltűnő ujjrész

Míg az előző szezonban a vállvillantós és ejtett vállú ruhák mentek, addig idén inkább a rafinált, húzott vagy puffos ujjú blúzok lesznek divatban. Az újragondolt ingeket leginkább nadrággal hordjuk majd az ősszel.

4. Menő lesz lázadni

Már az éveleji trendelőrejelzések is rámutattak arra, hogy a 2017-es év slágere a politikai vagy feminista szlogennel, illetve jelképpel ellátott póló lesz. A jóslat bevált, a Prabal Gurungon, az Ashishon és a Versacén át a Missoniig mindenhol felbukkant a trend a divathéten.

5. Ezüstre cseréljük az aranyat

A divathét alatt készült street stlye fotókat elnézve a párizsiak már elkezdték hordani az ezüstöt, úgyhogy várhatóan egy ideig még nem fog kikopni a divatból. Aki szerette az arany- és metálfényű ruhadarabokat, az várhatóan ezt a trendet is előszeretettel hordja majd 2017-ben.

6. Kordbársony

Nemcsak a bársony, de a bölcsészlányos korszakot idéző, előnytelen alakot kölcsönző kordbársony is menő lesz az év második felében. A trendet nem vennénk annyira komolyan, ha nem olyan meghatározó divatházak kifutóján bukkant volna fel, mint például a Marc Jacobs, a Prada vagy a Sportmax.

7. Visszatér a nadrágkosztüm

Maszkulin, duplagombos fazonban tér vissza a klasszikus zakó és pantalló páros. A Max Mara, a Trussardi vagy a Calvin Klein szerint homok, szürke, kékes valamint lilás árnyalatokban lesz érdemes beszerezni a nadrágkosztümöt 2017-ben.

8. Téliesített motorosdzseki

A puha gyapjúval bélelt bőrkabátot a celebnők már idén télen beszerezték, de a Saint Laurent, a Balmain és a Sonia Rykiel szerint jövőre sem kopik majd ki a divatból a hétköznapokba is könnyen beépíthető fazon.

9. Pufidzseki

Meglepő, hogy míg a bomberre és kamubundákra ráuntak a tervezők, addig a pufidzsekivel futnak még egy tiszteletkört a szezonban. A sportos fazon a fekete mellett zöld, felvarrós és kifordíthatós verzióban is megtalálható lesz az üzletekben.

10. Tréninggatya

A szemfülesebb és bevállalósabb divatrajongók már az idei divathéten játszósnadrágban pózoltak a kameráknak, de a trend úgy tűnik, hogy megjelenik majd az őszi-téli ruhatárunkban is. A joggereket kombináljuk stílusban valami teljesen mással, például körömcipővel, zakóval vagy blúzzal a szezonban.

11. Tetőtől-talpig farmerben

Többek között a Calvin Klein, a Christian Dior és a Stella McCartney szerint is farmerrel hordjuk majd a farmert 2017 második felében. A strapabíró anyagból elsősorban kezeslábast, nadrágot, uniszex inget és dzsekit terveztek a luxusmárkák a szezonban.

12. Kockás plédre emlékeztető kabát

Az átmeneti darabot a Bottega Veneta, a Victoria Beckham és a francia Chloe is beépítette őszi-téli kollekciójába, a kifutós képeket elnézve elsősorban duplagombos, szőrmegalléros és blézer formában lesz menő a feltűnő kabát, ami jó alternatíva lehet, azoknak, akik már unják a trench coat-ot.

13. A piros az új rózsaszín

A lányos szín jópár szezon óta uralta a kifutókat, ezért örültünk, amikor megláttuk, hogy egy másik romantikus árnyalat váltja majd a rózsaszínt a következő szezonban. A piros árnyalatai monokróm formában jönnek majd divatba a Christopher Kane, a Versace és a Victoria Beckham szerint. Kattintsatok a galériára és csekkoljátok le, hogy milyen trendek határozzák meg a 2017-es évet!

Oszd meg másokkal is!
Mustra