2018. május 13., vasárnap

A Dunai Felhők fotópályázat nyertesei


Sorozatban az 6. Dunai Szigetek fotópályázat zárult le tegnap. Ezúttal a dunai felhők volt a téma, egy viszonylag mindennapos jelenségből kellett kihozni a legtöbbet. Mivel szinte minden családi fotóalbumban van legalább tucatnyi dunás/felhős kép elég sok fényképet kaptunk idén. Ötvenhét pályázó százhuszonnyolc képet küldött be a rendelkezésre álló öt hét alatt. A pályázók idén kétszer annyian jelentkeztek, mint tavaly és az átaluk beküldött képek száma is megkétszereződött. 2017-es kavicsos fotópályázatnál.

A pályázatra beküldött összes képet ezen a linken tudják végigböngészni:
Dunai Felhők fotópályázat.

Körülbelül 400 kilométernyi Duna szakaszt barangolhatunk be a horvátországi Erdődtől (Erdut) egészen a Neszmélyi Duna-partig, de szokás szerint ismét a Budapest-Esztergom szakasz volt felülreprezentálva.

2018-ban fejenként 2,25 képet küldtek be a pályázaton résztvevők, ez jóval magasabb arány, mint a tavalyi 1,8. Mint ahogy eddig minden alkalommal, idén is előfordult, hogy akinek több jó képe volt, azok között megoszlott a többiek szavazata, míg aki egy jól eltalált képet küldött be jobban szerepelt a végelszámolásnál. 

Idén a tavalyihoz hasonlóan sikerült változatos nyereményeket biztosítani a négy helyezett számára. A kiírásban meghirdetett nyeremények mellett az Élet és Tudomány magazin felajánlotta az első helyezett kép számára egy teljes (utolsó) oldalas megjelenés lehetőséget, valamint a pályázók, érdeklődők részt vehetnek egy váci sárkányhajózáson a Dunán. A részletekről email-ben értesítek mindenkit!

Nem is szaporítanám tovább a szót, nézzük az idei nyerteseket!


4. Kurdi Imre: Szürkület

A közönségdíjat Kurdi Imre nyerte, akit már ismerhetnek a blog olvasói. Elsősége megkérdőjelezhetetlen és egyben új rekord: A facebook oldalunkon bezsebelt 108 megosztás és a 155 like összesen 479 pontot ért. Gratulálunk a képhez és a nyereményhez, amely egy nagyon jól megírt dunás képeskönyv lesz; Gilányi Magdolna: A Margitsziget 19. századi fényképeken c. könyve.

Immár hagyomány nálunk, hogy a díjazottakat azok választhatják ki, akik veszik a fáradságot és küldtek be képet. Három képre lehetett szavazni, az első hely 4, a második 2, a harmadik 1 pontot ért. Itt már nem számított kinek hány ismerőse van a facebookon, csakis a kép minősége, témája és a jól eltalált cím. Szerencsére idén nagy százalékban szavaztak a beküldők, a 82,5% visszajelzés (47/57) komoly legitimációt ad a nyerteseknek! A nagyszámú kép miatt sokfelé szóródtak a szavazatok. Talán ha mindenki szavaz másképpen alakul a sorrend, de ezen már kár keseregni, lássuk ki szerezte meg a végig szoros versenyben a harmadik helyezést!

36. Jakab Gergely: Ébredés

Idén Jakab Gergely tükörsima hajnali képe nyerte el a harmadik díjat, a korán kelőknek ismerős lehet ez a rezzenéstelen víztükör hajnaltájt. Két első, két második és két harmadik helyen leadott szavazattal (8+4+2=14 pont). Nyereménye Janata Károly-Selmeczi Kovács Ádám: A Duna-Ipoly Nemzeti park c. könyve és egy családi belépő az esztergomi Duna Múzeum Látványtárába!

50. Kósa Rita: Pihenő sárkányok

A második helyezett képet Kósa Rita küldte be, alkonyi fényben pihenő sárkányát négyen találták a legjobbnak (4*4=16 pont). Nyereménye 1 db 1 éves Földgömb magazin előfizetés, a magazin régebbi példányai és egy családi belépő az esztergomi Duna Múzeum Látványtárába!

124. Sajó Tamás: A felhő visszanéz
 
Elérkeztünk a győztes képhez, amely egyike volt az utolsóként nevezetteknek. Első helyezést ért el Sajó Tamás, akit a Wang Folyó versei blogból ismerhetünk sokan. A győztes kép egy repülőgépről készült, északkeletre a horvát-szerb Dunakanyarról. (Aki nem tudja mi ez és hol található ezen a linken utána tud olvasni.)  A felhő visszanéz c. képet hárman találták a legjobbnak, emellett két második és három harmadik helyet kapott pályázóinktól (12+4+3=19 pont). Nyereménye 1 db 1 éves Élet és Tudomány előfizetés és egy családi belépő az esztergomi Duna Múzeum Látványtárába!


Gratulálok minden nyertesnek, nagyon örülök a beküldött szép képeknek! Külön kiemelném a beérkezés sorrendjében Martin Kápostáš Esztergom környékén készült képeit, Zirig Árpád viharos felvételeit, Csonth László felhőit, Holczer Tibor szürreális madarait és  Konta Gábor szép képeit. Ők valameéyik képükkel mind 10 pont felett végeztek!

A nyertesekkel hamarosan felveszem a kapcsolatot!

Jövőre megismételjük a pályázatot egy másik témával!

2 megjegyzés:

  1. Nagyon köszönöm a részvétel lehetőségét, és a megtisztelő első díjat. Blogomban írtam is erről néhány szót: http://wangfolyo.blogspot.com/2018/06/dunai-felhok.html

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szívesen, jövőre is lesz fotópályázat!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...