NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

MTA: reform jön vagy felszámolás?

MTA: reform jön vagy felszámolás?
Írta: Daniel Bozsik
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A kormány terve ellen egységesen, ideológia, szakterületi és politikai nézettől függetlenül tiltakoznak a tudósok, a természettudományok és a humántudományok képviselői egyaránt.

HIRDETÉS

A kormány szerint a tudományos élet reformját kezdik meg, a bírálók szerint viszont ennek legfontosabb elemét, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteit lehetetlenítik el. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter javaslata kizárólag pályázati alapra helyezné az intézetek finanszírozását.

Idén már át sem utaltak az ötezer főt foglalkoztató kutatói hálózatnak a 2019-es költségvetési törvényben meghatározott 28 milliárd forintból 20 milliárdot, ami az alapműködést, vagyis a rezsit és a béreket fedezné. Emiatt több ezer kutató munkája és akár pályafutása is veszélybe kerülhet, de a döntésnek a következő generációkra is hatása van.

— A legnagyobb probléma azoknál a fiataloknál van, akikre a jövő tudománya fog épülni. Ezek a fiatalok ezeket a történéseket látva gyakorlatilag gondolkodás nélkül fogják elhagyni az országot, és akkor nem tudom, ki fogja felépíteni azokat az értékeket, ki fogja megnyerni, vagy megírni azokat a pályázatokat, amelyből ez a folyamat egyáltalán elindult – mondta Bakó Imre, az MTA Természettudományi Intézetének tudományos tanácsadója.

A tavaly nyáron bejelentett, hivatalosan „A hazai kutatási, fejlesztési és innovációs rendszer finanszírozási és intézmény-rendszerének átalakításának” nevezett terv ellen egységesen, ideológia, szakterületi és politikai nézettől függetlenül tiltakoznak a tudósok, a természettudományok és a humántudományok képviselői egyaránt.

— Szerintem ebben a vitában kevésbé hangzik el az a szempont, hogy a tudás önmagában érték, és nem biztos, hogy minden tudományos kérdés az innováció felől közelíthető meg – mondta Szilágyi Adrienn történész, az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa.

A tervezett pályázati rendszer az alkalmazott tudományos kutatásokra vonatkozik, de az MTA ötezer kutatójának az alapkutatáshoz és a működéséhez szükséges forrást is innen kellene biztosítania. Azáltal, hogy a minisztérium hatáskörébe kerül a pályázatok lebonyolítása, vagyis politikai döntés születhet arról, hogy melyik intézet, mennyi pénzt kaphat, megszűnhet Magyarországon a tudományos kutatás szabadsága.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Csupán bábuk a földönkívüli lényeknek mondott figurák

Karikó Katalin: "Arra kell összpontosítanod, amin tudsz változtatni" - nemzetközi szemle

Újfajta gravitációs hullám jeleit fedezték fel az univerzumban