NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Párizs nincs egyedül a bajban

Párizs nincs egyedül a bajban
Szerzői jogok REUTERS/Philippe Wojazer
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Özönlenek az adományok a Notre-Dame újjáépítésére. A pokoli tűz után 48 órával szolidaritásul Franciaország-szerte megszólaltak a harangok.

HIRDETÉS

Csaknem 200 évig építették, és hétfőn alig félórán múlt, hogy teljesen megsemmisüljön a tűzben. A drónfelvételeken jól látszik, milyen irtózatos kárt okoztak a Notre-Dame-ban a lángok kívül, bent azonban hatalmas a kontraszt a beomlott tető okozta égett törmelékhalom, valamint a körülötte lévő, szinte teljesen ép padsorok és az érintetlen festett ablak között.

Emmanuel Macron francia elnök a katasztrófa után azonnal ígéretet tett a katedrális újjáépítésére. A privát adományok összege máris meghaladja az egymilliárd eurót. Édouard Philippe kormányfő bejelentette, hogy nemzetközi építészeti pályázatot írnak ki a beomlott huszártorony újjáépítésére.

"A tender révén fogjuk eldönteni, hogy az eredeti, fából és ólomból készült szerkezet másolatát készítjük-e el, vagy pedig egy újat, amely megfelel a jelen kor technológiájának" - közölte a miniszterelnök.

A tűzvész okát továbbra sem tudják, de a lángok valószínűleg a huszártorony alján csaptak fel. A tűzoltóknak úgy kellett felindulniuk a tetőre, hogy fogalmuk sem volt, túlélik-e.

– Nem tudtam, mire számíthatok. Alulról nem látszott, így nem tudtam, ég-e a tetőszerkezet. És ha igen, milyen intenzitással? Akkor döbbentünk csak rá, mennyire súlyos a helyzet, amikor felértünk a tetőre. Elképesztő volt a forróság és a lángok hihetetlenül gyorsan terjedtek – mondta Miryam Chudzinski, az 500 bevetett párizsi tűzoltó egyike.

48 órával a pokoli tűz után, este 7 óra előtt 10 perccel Franciaország-szerte megszólaltak a harangok. Mindenünnen így fejezték ki szolidaritásukat a Notre-Dame-ot ért szerencsétlenség miatt, azt üzenve a párizsiaknak, hogy nincsenek egyedül a bajban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Ötmillió dollárral támogatja a katedrális újjáépítését a Disney

Megszavazta a francia nemzetgyűlés a hajviselet alapján történő megkülönböztetést tiltó tervezetet

Alulteljesít a francia védelmi ipar - a kormány odasóz a nagyvállalatoknak