NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Eltűnt Freddie Mercury szám került elő, ma adták le először a rádióban

Eltűnt Freddie Mercury szám került elő, ma adták le először a rádióban
Szerzői jogok MTI Fotó: Földi Imre
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az 1986-ban felvett számt egy musical-hez rögzítették, de azt hitték, megsemmisült.

HIRDETÉS

Több mint 33 év után előkerült az az 1986 áprilisában felvett dal, amit Freddie Mercury a Time című musical-hez énekelt fel, és amiről egészen idáig azt hitték, hogy megsemmisült. Egy későbbi változata, amiben több vokalistával együtt énekel, fennmaradt ugyan a dalnak, de ebben az eredeti verzióban csak ő és a zongorakíséret hallható. 

A számot még soha nem adták le rádióban vagy televízióban, ez ma történt meg először, miután a Universal Music közzétette a fellelt relikviát, írja a BBC. Mercury a Time Waits for No One című számot énekli. 

A dalszerző Dave Clark saját bevallása szerint több, mint 10 évig kutatott utána. 

Az elveszettnek hitt felvételt Ön is meghallgathatja itt: 

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Majdnem 800 millió forint Freddie Mercury zongorájáért

Elárverezik Freddie Mercury magángyűjteményét az Egyesült Királyságban

Nem játsszák a monarchiaellenes zenekar dalát III. Károly koronázásán