NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Holokauszt fórum Izraelben

Holokauszt fórum Izraelben
Szerzői jogok AP Photo, all rights reserved
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az ötödik holokauszt fórum ideje egybeesik az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 75. évfordulójával.

HIRDETÉS

Több mint 45 állami vezető, köztük uralkodók érkeztek az izraeli holokauszt fórumra, hogy az áldozatokra emlékezzenek.

Az ötödik holokauszt fórum a legnagyobb nemzetközi csúcstalálkozó Izrael történelmében, időpontja egybeesik az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 75. évfordulójával.

A szervezők abban reménykednek, hogy a résztvevők közösen emlékeznek majd az európai zsidók egykori kiirtására, és együtt tesznek a jövőbeli előítéletek ellen.

„Imádkozom azért, hogy a világ minden szegletébe jusson el az üzenet: a világ vezetői összetartanak és együtt küzdenek a rasszizmus, az antiszemitizmus és a szélsőségek ellen” – mondta az izraeli elnök, Reuvén Rivlin.

A hivatalos program emellett több kísérőrendezvény is lesz. Benjamin Netanjahu miniszterelnök például szeretné támogatást szerezni Irán ellen.

Emmanuel Macron francia elnök máris találkozott Mahmud Abbász palesztin elnökkel. A tervek szerint Károly herceg és Vlagyimir Putyin is ugyanígy tesz.

Egy nagyobb auschwitzi megemlékezés is lesz csütörtökön, ezen a nagyobb második világháborús szövetségesek, valamint Németország vesz részt.

„Ez elsősorban egy megemlékezés, de beszélnünk kell a feladatainkról, a mai felelősségünkről, az antiszemitizmus, a rasszizmus és a gyűlölet elleni fellépésről" – mondta Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök.

A hat közül Auschwitz volt a legnagyobb náci haláltábor, ahol több százezer embert, elsősorban zsidókat kínoztak és öltek meg a második világháború idején.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Panorámafotókon tárul fel az auschwitzi haláltábor működése

Holokauszttúlélők büszke tekintete

Putyin miatt bojkottálja a Holokauszt Világfórumot a lengyel államfő