NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Cselgáncs: újrázott Grúzia és Japán

Cselgáncs: újrázott Grúzia és Japán
Szerzői jogok IJF
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Japán összesen 10 érmet szerzett. Üzbegisztán 2 arannyal gazdagabb, és Kamerun is megnyerte első Grand Slam érmét.

HIRDETÉS

A düsseldorfi Grand Slam zárónapján Tusisvili egy újabb grúz éremért állt a tatamira. A döntőben a hazai üdvöske, a német Frey volt az ellenfele. Frey azonban a hazai közönség biztatása dacára sem tudott megküzdeni a technikás grúzzal. Az aranyat Tusisvili szerezte meg, aki ezzel bizonyította fölényét a 100 kilogramm feletti súlycsoportban.

A Grúziából érkező támogatás és a szurkolók biztatása természetesen sokat jelent a számomra, kivált külföldön. Erővel tölt fel. Ezúttal nagyon összpontosítottam. A hangulat is felemelő volt. Sokat jelentett számomra, amikor azt hallottam, hogy engem ünnepelnek. Ez azonban nagy felelősséggel is jár – nyilatkozta Guram Tusisvili.

A 2018-as világbajnok, a japán Hamada minden összecsapását iponnal nyerte. A döntőben a kétszeres világbajnokkal, a brazil Aguiarral mérte össze tudását. A japán folytatta sikersorozatát, és egy tapintatos ne-vazával szerezte meg második Grand Slam-címét. Japán ezzel tizedik érmét nyerte a düsseldorfi tornán.

Brazil ellenfelem a döntőben egy nagyon kemény sportoló. Sokszor sikerült kimenekülnie, én azonban eltökéltem, hogy iponnal nyerek. Az adott pillanatot kihasználva meg is lett az eredménye – mondta Hamada Sori.

Az üzbég Bobonov is megszerezte első Grand Slam aranyát. Oszakában csak az ezüstig jutott, itt azonban ukrán ellenfele ellen két gyors vaza arit ért el.

Az érmeket Armen Bagdaszarov, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség sportigazgatója adta át.

A 100 kilogramm alatti mezőnyben Üzbegisztán második aranyát harcolta ki. Az olimpiai- és háromszoros világbajnok Iliász Iliádisz irányítása alatt Huramov az azeri Gaszimov ellen egy sidót mutatott be.

A 78 kilogramm feletti súlycsoportban egy másik 2018-as világbajnok, a japán Aszahina pontozással jutott aranyhoz.

A nap pillanatát egy bronzmeccsen látta a közönség. A kameruni Mballa Atangana a francia M Bairo felett diadalmaskodott két alkalomhoz illő vaza arival. Ezzel nemcsak ő, hanem országa is megszerezte első Grand Slam érmét.

Csodálatos és méltó befejezése volt egy sikeres tornának.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Podcast: nem féltik az Eb-n a magyar csapatot korábbi válogatott futballisták

Németország, Skócia és Svájc lesznek Magyarország csoportellenfelei a 2024-es labdarúgó Eb-n

BL-győztes középpályással erősített az FC Barcelona