NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Minden harmadik gyerek ólommérgezésben szenved az UNICEF tanulmánya szerint

A kép illusztráció
A kép illusztráció Szerzői jogok AP/Silvia Izquierdo
Írta: Euronews és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

körülbelül 800 millió gyerek vérének ólomszintje éri el vagy haladja meg azt a deciliterenkénti öt mikrogrammot, ami már beavatkozást igényelne a súlyosabb idegrendszeri károk elkerülése érdekében.

HIRDETÉS

Minden harmadik, azaz globálisan körülbelül 800 millió gyerek vérének ólomszintje éri el vagy haladja meg azt a deciliterenkénti öt mikrogrammot, ami már beavatkozást igényelne a súlyosabb idegrendszeri károk elkerülése érdekében - derült ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) a Pure Earth nevű környezetvédelmi szervezettel közösen elkészített, csütörtökön közzétett tanulmányából, amely felhívja a figyelmet arra is, hogy a veszélyeztetett gyerekek közel fele Dél-Ázsiában él.

A Toxikus igazság címet viselő jelentés szerint az erős neurotoxinnak - azaz idegrendszeri károsodást okozó méregnek - számító ólom helyrehozhatatlan károkat okozhat a fejlődő szervezetben, és minél később mutatják ki és kezdik meg a kezelést, annál valószínűbb, hogy halálhoz vezet. A jelentés szerzői hozzátették, hogy a gyerekek szervezetének ólomszennyezés-mértéke minden korábbinál magasabb.

A gyermekkori ólom-kitettség összefüggésbe hozható a mentális zavarokkal, viselkedési problémákkal, valamint a bűnözés és az erőszak növekedésével is. Az idősebb gyermekeknél növeli a vesekárosodás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát - emelték ki a jelentésben.

A vizsgálat szerint az ólommérgezések mintegy 85 százalékáért a távközlésben és a háztartási, illetve elektromos eszközökben használt ólom-sav tartalmú akkumulátorok a felelősek. Míg ezeket az akkumulátorokat az Egyesült Államokban és Európában újrahasznosítják, a fejlődő országokban nincsenek olyan létesítmények, ahol ezt megtehetik.

A gyermekkori ólom-kitettséget további forrásai közé tartozhat ólomcsöveket használata esetén a víz; az iparból származó ólom (például a bányászat és az akkumulátorok újrahasznosítása), az ólom alapú festékek és pigmentek; ólmozott benzin (ennek használata az utóbbi évtizedekben jelentősen csökkent). Emellett tartalmazhatnak ólmot fűszerek, kozmetikumok, bizonyos gyógyszerek, játékok és más fogyasztási cikkek. 

Azok a szülők, akik a munkájuk során érintkeznek ólommal, gyakran a hazaviszik a szennyezett port a ruhájukon, hajukon, és így akaratlanul kiteszik gyermekeiket a mérgező elemnek.

Parents whose occupations involve working with lead often bring contaminated dust home on their clothes, hair, hands and shoes, thus inadvertently exposing their children to the toxic element.

A Ghánáról, Mexikóról, Grúziáról, Bangladesről és Mexikóról esettanulmányt tartalmazó jelentés több megoldást vázol fel az érintett országoknak az ólomszennyezés csökkentésére. E javaslatok közt van a vérólomszint-vizsgálaton alapuló monitorozó rendszer, az egészségügyi rendszer felkészítése az ólommérgezés tüneteinek felismerésére és megelőző, valamint ellenőrző intézkedések bevezetése annak érdekében, hogy elkerüljék a gyermekek veszélyes helyeken tartózkodását, az ólmot tartalmazó termékek használatát.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Élesben is jönnek a visszaváltható 50 forintos palackok

Éhező gyerekek Gázában

Folytatta a Gázai övezet bombázását Izrael szombaton is