Hamilton: Jó esély van rá, hogy 2020 végén befejezem - F1VILÁG.HU

Hamilton: Jó esély van rá, hogy 2020 végén befejezem

HIRDETÉS
Fotó: FIA

A Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton azt mondja, könnyen lehet, hogy a 2020-as idény végén befejezi Forma-1-es pályafutását.

A négyszeres világbajnok jelenleg érvényben lévő szerződése 2018 végén lejár, ám már folynak az egyeztetések a Mercedesszel a kontraktus meghosszabbításáról.

Hamilton elárulta, nem tervezi, hogy még „öreg rókaként” is az F1-ben versenyez majd, de néhány évet azért még ad magának a királykategóriában.

„Beszéltem azokkal, akik korán visszavonultak, és azokkal is, akik későn. Mindenki azt mondja, hogy maradjak, ameddig csak tudok. De ez nem fog megtörténni” – mondta a négyszeres világbajnok.

„A szezonok egyre hosszabbak és hosszabbak, és tudják, mennyi mindent csinálok a versenypályán kívül. Ez rengeteg időt és energiát felemészt. Élvezem, amit csinálok, szeretek ennél a csapatnál lenni és imádom a versenyzést. Még mindig úgy érzem, hogy életem formáját nyújtom.”

Hamilton azt mondja, 2020 végéig biztosan rajthoz áll még a Forma-1-ben.

„Amíg az autót a mostani szabályok szerint alakítják, legalább 2021-ig… azt hiszem, ez az, ameddig itt leszek.”

„Ki tudja? 2021-ben talán átadom a stafétabotot George-nak [Russel – a Mercedes juniorversenyzője].”

„Egyébként is itt lesz már előtte. De igen, még folytatom.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!