Verstappen üzent Vettelnek: változtass a stílusodon! - F1VILÁG.HU

Verstappen üzent Vettelnek: változtass a stílusodon!

HIRDETÉS
Fotó: Red Bull Racing

Ha valaki, Max Verstappen bőven kapott tanácsot az idei évben azzal kapcsolatban, hogy min változtasson, hogy kevesebb hibát kövessen el az F1-ben – most, hogy Sebastian Vettel ütközött Valtteri Bottasszal, a fiatal pilóta végre továbbadhatta, amit másoktól „tanult”.

A versenyt követő sajtótájékoztató egyik központi témája a Vettel-Bottas ütközés volt, így megkérdezték a versenyzőket, hogy enyhének tartják-e a négyszeres világbajnok 5 másodperces büntetését az eset miatt.

Miután Hamilton és Räikkönen válaszolt a kérdésre, megkérdezték Verstappent, hogy van-e bármi hozzáfűznivalója a témához.

„Igen. Ha legközelebb látjátok Sebet, akkor kérjétek meg, hogy változtasson a stílusán, jó? Mert tényleg, ez elfogadhatatlan” – mondta a holland teljesen komoly arccal, miközben a mellette ülő Hamilton nevetésben tört ki.

„Ezt mondták nekem is a szezon elején, szóval azt hiszem, most ugyanezt kellene csinálniuk.”

„Aztán Sebnek nem kellene semmit tennie, csak versenyezni, tanulni ebből, és továbblépni. Ez a tanácsom mindenkinek” – fejezte be mondandóját a Red Bull-pilóta, miközben már mindenki nevetett a sajtóteremben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!