Kubica: Megértem, hogy kételkednek bennem - F1VILÁG.HU

Kubica: Megértem, hogy kételkednek bennem

HIRDETÉS
A Forma-1-ben 2019-ben ismét rajthoz álló Robert Kubica abszolút megérti, hogy vannak olyanok, akik kételkednek visszatérésében, hiszen csapatfőnökként neki is lennének.
Fotó: Williams

A Forma-1-ben 2019-ben ismét rajthoz álló Robert Kubica abszolút megérti, hogy vannak olyanok, akik kételkednek visszatérésében, hiszen csapatfőnökként neki is lennének.

Kubica utoljára a 2010-es Abu Dhabi Nagydíjon állt rajthoz az F1-ben, a következő év februárjában súlyos ralibalesetet szenvedett.

A 34 esztendős versenyző idén a Williams Forma-1-es csapatának tesztpilótája lett, a brit istálló pedig 2019-ben versenyzési lehetőséget biztosít neki.

Kubica azt mondja, „éveken át hallgatta, ahogy az emberek nehezen hitték el, hogy képes lesz megcsinálni”, ám abszolút megérti a kételkedőket.

„Ha én egy csapatfőnök lennék, nekem is lennének kétségeim” – fogalmazott a lengyel.

„Az idei év nagyon hasznos volt, mert az első meetingen azt mondtam, ’ha kétségeitek vannak, nem kellene ezt csinálnunk, mert a nehéz időkben könnyű lesz majd a karomra mutogatni – meg akarok győződni arról, hogy biztosak vagyok abban, képes vagyok rá’.”

„De mindenekelőtt nekem kell biztosnak lennem abban, hogy meg tudom csinálni. És ezért vagyok idén. Másodsorban viszont az egész csapatnak el kell hinnie, hogy el tudom végezni a feladatomat.”

Kubica azt mondja, a visszatérése „azt mutatja, hogy nincs lehetetlen”, a kétkedőknek pedig csak annyit üzent, „csak várniuk kell, és majd meglátják”.

„Ha azt gondolnám, hogy nem tudok kellően gyorsan vezetni, nem lennék itt. Abszolút normális gondolkodásmód, hogy az emberek látják a korlátaimat, és azt kérdezgetik, hogyan tudom ezt megcsinálni. Tudom, hogy nehéz elhinni, de a Williams láthatta idén, és én is láttam az elmúlt 16 vagy 18 hónapban – amióta először teszteltem F1-es autóval Valenciában, hogy meg tudom csinálni.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!