Vettel: A „gyenge újságírás” áldozatai vagyunk - F1VILÁG.HU

Vettel: A „gyenge újságírás” áldozatai vagyunk

HIRDETÉS
A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel szerint csapata a „gyenge újságírás” áldozatává vált a vasárnapi Kínai Nagydíj után. A németnek egyáltalán nem tetszik az, ahogy a média tálalta a Ferrari sanghaji csapatutasítását.
Fotó: Scuderia Ferrari

Vettel a 3. helyről vághatott neki a Kínai Nagydíjnak, ám már a rajtnál pozíciót veszített csapattársával, Charles Leclerckel szemben.

A monacói magabiztosan autózott Vettel előtt – igaz, a Mercedesek tempóját képtelen volt tartani. A Ferrari a 10. körben végül arra utasította a monacóit, engedje el maga mellett csapattársát, amit Leclerc meg is tett.

Vettel azonban szinte ugyanolyan tempóra volt képes, mint fiatal csapattársa, a döntésnek köszönhetően viszont ő dobogóra tudott állni, miközben Leclerc hátrányba került a stratégia miatt, és csak az 5. helyen futott be.

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto már a szezon előtt kijelentette, a kérdéses helyzetekben inkább Vettel felé billen majd a mérleg nyelve, kvázi őt támogatják majd tapasztalata miatt. A szezon első versenyhétvégéin azonban Leclerc pazar formát mutatott, és könnyedén tartotta a lépést a négyszeres világbajnokával.

Amikor Vettelt Kínában a történtek után arról kérdezték, a csapatsorrend felállítása a legjobb módja-e annak, hogy egy versenyző vb-címet szerezzen, a német így felelt: „Nem tudom, kérdezzék talán Lewist [Hamilton]. A Mercedes teljesen más helyzetben volt.”

„Nem először fordult elő, hogy ilyesmit láttunk. Ahogy Mattia is elmondta, csapatként mindent megpróbáltunk. Két hete, Bahreinben Charles gyorsabb volt. Ez elég egyértelmű volt, és ott egy kicsit talán könnyebb is előzni.”

„De szerintem ami igazán idegesítő a kínai verseny után az, hogy most nem sikerült a 3. és a 4. helyen célba érnünk. Én Charles előtt akarok végezni, ő pedig előttem. Ezt nem akarom túlragozni, mert mindig nehéz, főleg, hogy mit is hoznak ki önök a válaszból.”

A Ferrarit és versenyzőit a sanghaji futam után a sajtó munkatársai rendre a csapatutasításról kérdezték. Vettel ezzel kapcsolatban azt mondta: „Ez egyszerűen csak gyenge újságírás az én véleményem szerint.”

„De nem vagyok újságíró, hogy megítéljem. Szóval nem kell személyeskedésnek venni a véleményemet.”

Hirdetés

Vettel a versenyt követő hivatalos sajtótájékoztatón egyébként egyszer már kikelt az újságírókra a történteket firtató kérdések miatt.

Arra a kérdésre, hogy ő kérte-e a csapattól a pozíciócserét, a német így válaszolt: „Abban a pillanatban, amikor megtörtént a dolog, tudtam, hogy ilyen kérdésekkel kell szembe néznem.”

„Nem vagyok biztos abban, hogy akarok válaszolni, mert egy kicsit ellene vagyok annak, ahogy önök mindannyian dolgoznak, mert kiemelnek részleteket a válaszomból, és rossz megvilágításba helyezik azt.”

„Ha fél óra múlva újra megkérdeznek a paddockban, talán egyenes választ adok, amit aztán nem írnak meg, vagy nem veszik fel.”

„Úgy tűnik, önök – talán nem mindannyian, de néhányan – így dolgoznak. Az autóban éreztem, hogy gyorsabb vagyok, megkérdeztek, hogy tudok-e gyorsabb lenni, amire azt válaszoltam, hogy úgy érzem, igen.”

Fotó: Scuderia Ferrari

Vettel hozzátette, nem „frusztráló” az, hogy folyamatosan a csapaton belüli sorrendről folyik az eszmecsere, csak egyszerűen „fájdalmas folyamatosan ugyanazokra a kérdésekre válaszolni”.

„A prioritás mindig csapaton belül dől el. Ezek soha nem örömteli dolgot, de a kölcsönkenyér visszajár.”

„Akkor az ember mindig azt próbálja csinálni, ami helyes. De tudom, hogy ez nem könnyű mindenkinek, aki érintett benne.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!