DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Visszaszámlálás az új Golfhoz: Golf 3 - a biztonsági rendszerek úttörője

1991 augusztusától a Golf harmadik generációjával a Volkswagen korszakot indított a biztonság terén. A Golf 3 volt a termékcsalád első modellje, amely 1992-től kapható első légzsákkal, továbbá a karosszéria kialakításában elért nagy lépések jelentősen javították az ütközési tulajdonságokat. A Golf 3-mal a Volkswagen így mindenkinek elérhetővé tette a passzív biztonságot, mivel az általa kínált jobb védelemből sok ember profitált.

A jól ismert biztonsági extrák mellett a Golf 3 a termékcsalád sok más mérföldkövével is összekapcsolódik: ez volt az első karosszéria, amelybe hathengeres motort (VR6) építettek, elérhető lett a sebességtartó automatika, az első oxidációs katalizátor dízelmotorokhoz (1991), az első közvetlen befecskendezésű dízelmotor (TDI, 1993 és SDI, 1995) és az első oldalsó légzsák (1996). Ugyancsak 1996-ban, szeptemberben az ABS szériafelszereltség lett minden Golf változatban. A harmadik Golf alapjaira építve a Volkswagen bemutatta új kabrióját, egy új összkerékhajtást, a syncro II-t, és 1993-ban az első kombi karosszériás változatot ebben a termékcsaládban. Egy évvel később a Golf-család áttörte a lélektani 15 millió előállított darabos határt. 1997-ben a harmadik generációt 4,83 millió jármű legyártása után fokozatosan megszüntették.

DB2012AU00869_small



Golf 3 éves adatok

1991      A harmadik Golf generáció debütálása

1991      VR6 motor, mint a kompakt osztály első hathengeres motorja

1991      Szervizintervallum kijelzése a műszerfalon

1991      Oxidációs katalizátor

1991      Vízbázisú festékek

1992      Vezető és utas oldali légzsák

1993      Az első Golf Variant bemutatása

1993      A második Golf Cabriolet bemutatása

1993      A második Golf Syncro generáció debütálása

1993      Az első turbó dízel közvetlen befecskendezésű motor (TDI) egy kompakt járműben

1994      A 15 millió legyártott Golf lélektani határát áttörik

1995      Az első közvetlen befecskendezésű szívó dízel motor kompakt járműben (SDI)

1995      Lézeres hegesztés: az első alkalmazása egy 80 cm-es tetőcsatlakozásnál a Golf Variantban

1996      az ABS szériafelszereltséggé válik minden Golfban

1996      Oldalsó légzsák a Golf “Family”-ben alapfelszereltségként jelenik meg, és opcionálisan minden más Golf változathoz rendelhető

1996      A harmadik generáció fokozatos megszüntetése 4,83 millió jármű gyártása után

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: