DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

„Hihetetlenül fontos legyőzni a Mercedest”

Az AlphaTauri csapatfőnöke szerint kritikus lenne az F1 számára, ha idén végre megtörne a Mercedes 2014 óta tartó dominanciája, ezért ő a Red Bullnak szurkol.

A hibridéra 2014-es kezdete óta íródik a Mercedes uralmának története a Formula-1-ben, ahol ekkora előnnyel talán még egyetlen csapat sem uralkodott. Ám a csapat idei előszezoni tesztjét és a Red Bull formáját látva sokakban megfogalmazódott, hogy idén talán eljött a trónbitorlás ideje. Közéjük tartozik a Franz Tost is, aki hosszú szezonok óta a Red Bull fiókcsapatának vezetője. „Én a Red Bullnak szurkolok. Hihetetlenül fontos lenne a Formula-1 számára más istállók és pilóták győzelme és dobogós helyezése, valamint az, hogy a bajnoki cím az utolsó futamon dőljön el. Remélem, hogy a Red Bull képes lesz legyőzni a Mercedest” – árulta el a német RTL-nek adott interjújában.

 Em3sf9fW8AAR6x_



Az előszezoni teszt másik népszerű beszédtémája az AlphaTauri volt, ami minden istállónál több kört teljesített, az utolsó napon ráadásul megfutotta a felkészülés második leggyorsabb körét. Ennek ellenére Tost nem hiszi, hogy a csapata idén a középmezőny élére törne. „Nem, nem, nem. A McLaren gyorsabb nálunk” – reagált arra a kérdésre, hogy az Alpha képes lesz-e harcba szállni a harmadik helyért. A középmezőnyből két csapat valós erejét, az Aston Martinét és az Alpine-ét nagy kérdőjelnek tartja. Szerinte az AlphaTauri reálisan az ötödik helyet célozhatja meg maga előtt.

Az istállónál különösen az idén debütáló Yuki Tsunoda keltette fel a nagyközönség figyelmét. A húszéves japán óriási tűzzel vezetett a teszten, ami sokaknak elnyerte a tetszését. „Yuki egy olyan pilóta, aki az alaptempóját tekintve nagyon-nagyon tehetséges. Emellett hihetetlenül fókuszált. Ha így folytatja, akkor szerintem Japán valaha volt legjobb F1-es pilótája lehet belőle. Kritikus fontosságú, hogyan fejlődik, hogyan mutat majd a fejlődési görbéje. Ezt az év során figyelemmel fogjuk kísérni. Eddig minden a terv szerint halad, az elé állított elvárásoknak százszázalékban megfelel” – tette hozzá Tost.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: