Fűszer és Lélek

Kókusztejben főtt csípős húsgombóc

Elképesztően finom, pikáns, kicsit savanykás, enyhén csípős, és jó fűszeres vacsorát főztem a családnak. Széles rizstésztát adtam mellé, de rizzsel is pont ilyen jó lett volna, Dávid pedig spagettivel ette meg a maradékot. Reggelire.
Kicsit megemelkedett a kókusztej fogyasztásunk idén télen, annyira szeretünk mindent, amit főzünk vele. Záli ráadásul úgy tűnik, se a tejet, se a tejszínt nem bírja, a fiúk meg laktózérzékenyek, mondjuk azt legalább könnyű orvosolni. A lényeg, hogy vettem egy gabonatej készítőt. Már tavaly előtt is akartam, de akkor visszapattantam az árától, most meg lehet kapni teljesen megfizethetőt, úgyhogy beruháztam rá, és boldogok vagyunk mi ketten.
Egy liter értékelhető minőségű kókusztej ugyanis 1200 forint, és kicsit sokaltam ezt már havi szinten. Így, hogy a géppel főzöm, bio kókuszreszelékből, így 80-100 forint körül jön ki literje.
Kb fél óra alatt elkészül a kókusztej, és abban vannak még pici kókuszdarabok, amit az utasítás szerint le kell szűrni, majd akár fel is lehet használni sütikhez, ilyesmi, de ha mindig sütnék sütit, amikor mondjuk tom kha kai-t főzök, akkor igencsak elkeseredne a diabetológusom, és én is. Szóval, miután végez a gép, az egészet átteszem a turmixba, és 30 másodperc múlva tökéletesen homogén, sűrű kókusztejem van, indulhat a főzés.

Hozzávalók:

2 tk koriandermag
4 kardamom mag
1 tk őrölt kurkuma
½ tk őrölt fahéj
1-2 teáskanál szárított chili pehely
2 thai citromfű
5 cm-es darab gyömbér, szeletelve
5-6 dl házi kókusztej
1 ek halszósz
2 lime leve és reszelt héja
1 marék földimogyoró, apróra vágva

a húsgolyókhoz:
1 vörös hagyma apróra vágva
2 gerezd fokhagyma apróra vágva
2 ek olívaolaj
1 tk szárított chilipehely
50 dkg darált csirkecombfilé
3 ek friss zsemlemorzsa
4 ek kókusztej
Só és bors ízlés szerint

 

Fonnyasszuk meg a finomra vágott hagymát és fokhagymát olívaolajban. Adjuk hozzá a chilipelyhet, majd szedjük ki az egészet és keverjük a húshoz a többi hozzávalóval együtt. Vizes kézzel formázzunk diónyi darabokat a masszából, és tegyük vissza a serpenyőbe. Picit forgassuk át, megsütni nem kell teljesen, majd a kókusztejben fog megfőni.

Dobjuk hozzá koriander magokat, kardamom magokat, a kurkumát, a fahéjat, a szárított chilit, a késsel kissé ellapított, majd felszeletelt citromfűvet és a friss gyömbért. Reszeljük le a lime-ok héját, és tegyük félre.

Öntsük fel a kókusztejjel, nyomjuk bele a lime levét, és adjuk hozzá a halszószt és a földimogyorót. Sózzuk, borsozzuk. Alacsony lángon főzzük 20 percig, majd szórjuk meg a lereszelt limehéjjal.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!