Vivica Genaux és az Europa Galante a Müpában

A barokk zene egyik újrafelfedezett mestere, Johann Adolf Hasse Pyramus és Thisbe című operájának egyik címszerepét énekli a Müpában az Europa Galante kíséretével február 27-én a régizene egyik legelismertebb kortárs előadójaként számon tartott Vivica Genaux. Az alaszkai születésű mezzoszoprán az MTI-nek adott interjúban felidézte: pályafutását 23 évesen a bel canto szerepkörrel kezdte, leginkább Rossini hősnőit énekelte, és ezzel viszonylag hamar komoly ismertségre tett szert. Három év után viszont egyre többen kérdezték a fiatal énekest, hogy melyik zeneszerző operáiban lehet még hallani. "Mozart kézenfekvő választás lett volna, csakhogy nem illik a hangomhoz, de Bellini és Donizetti mezzoszerepei is túl súlyosak lettek volna hangilag. Ekkor tanácsolta valaki, hogy énekeljek Hassét - akiről addig nem is hallottam -, és nemsokára meg is érkezett az első felkérés egy barokk szerepre" - emlékezett.


Vivica Genaux ekkor szinte semmit nem tudott még a barokk zenéről, de nagyszerű mesterektől - például René Jacobstól - tanulhatott - mondta el, hozzátéve: ez nem azt jelenti, hogy a bel canto technikát félre kellett volna tenni, gazdagítani kellett azonban sok új színnel. "Mikor először hallottam korhű hangszereken játszó régizenei együttest, rögtön szerelembe estem ezzel a hangzással, amely sokkal emberibb, sokkal jobban megérinti az ember lelkét, mint a modern hangszerek. Egy olyan műfajt találtam tehát, amely tökéletesen nekem való" - szólt a barokk zenéhez fűződő kapcsolatáról.


Vivica Genaux szerint Hasse zenéje sok szempontból hasonlítható a bel cantóhoz. Különösen igaz ez a Pyramus és Thisbére, amely Hasse kései, utolsó előtti operája. "Énekeltem Bellini Rómeó és Júliáját, és a két mű között hihetetlen párhuzamok vannak. Mikor fáradt vagyok, Hasséhoz kell visszatérnem, mert szinte nekem írt: szinte kisimítja, kibékíti a hangot" - árulta el.


Mint hozzáfűzte, Hasse zeneileg kevésbé komplikált muzsikát írt, mint Händel, Scarlatti vagy a nápolyi iskola legtöbb komponistája, darabjai mégis hasonló érzelmeket képesek megidézni. "Hasse a kedvenc zeneszerzőim közé tartozik, a hamburgi Hasse Alapítvány kuratóriumában is részt veszek, hogy segítsek megismertetni a német komponista zenéjét.


Hasse ma nem élvezi azt a népszerűséget, amelyet megérdemelne, ebben pedig szerepet játszik az is, hogy kéziratainak jelentős része megsemmisült a korabeli háborúkban, míg Händel életműve sokkal jobban fennmaradt. Szerencsére egyre több zenész és kutató foglalkozik Hasse munkásságával" - mondta el.


Az amerikai énekes szerint a Pyramus és Thisbe viszonylag kompakt darab, műfaja szerint nem is opera seria, hanem intermezzo tragico. Pyramus szerepe sok szempontból hasonlít Rómeóéra, ahogy a két történet is számos ponton egybecseng: két egymástól eltiltott szerelmes a szökésre készül, Pyramus azonban azt hiszi, hogy Thisbét széttépte egy oroszlán, ezért megöli magát, szerelmét pedig a lány is követi a halálba.


Vivica Genaux felidézte: Budapesthez rengeteg kellemes emlék fűzi, hiszen az első lemezfelvételét is itt készítette, ekkor alkalma nyílt alaposabban megismerkedni a magyar fővárossal, ahová később több alkalommal is visszatért énekelni. Legutóbb 2014-ben éppen az általa fantasztikus koncerthelyszínként méltatott Müpába, ahol Simone Kermesszel és a Cappella Gabettával adott barokk koncertet, több Hasse-áriát is elénekelve.


Ezúttal Désirée Rancatorével, Emanuele D'Aguannóval és az Europa Galantéval lép fel. A Fabio Biondi vezette együttes zenéje olyan vibráló, annyira tele van energiával, hogy igazán alkalmasak Hasse muzsikájának megkedveltetésére - mondta el Vivica Genaux.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com