Szarka Tamás koncertsorozatot indít a Marriott Hotelben

Rendhagyó koncertsorozatot indít Szarka Tamás a budapesti Marriott Hotelben. A Ghymes együttesből ismert előadóművész hónapról hónapra új zenés, irodalmi összeállítással mutatkozik be.Az első rendezvény június 18-án vasárnap 19 órától lesz. A nyitóesten számos dal elhangzik Szarka Tamás tavaly megjelent Az ég szerelmére című szólóalbumáról. Lesznek színházi zenék és a régi slágerek is hallhatóak az énekes, hegedűs, gitáros és zenekara előadásában, valamint versek és novellák a szerző tolmácsolásában - közölték a szervezők az MTI-vel.

    
A Ghymes együttesből ismert Kossuth-díjas dalszerző, költő immár 38 éve áll színpadon. Szarka Tamás 2006-ban a Zeneakadémián mutatta be első önálló szerzői estjét, sok színházi felkérésre írt zenét, legutóbb a Nemzeti Színház Éden Földön című darabja számára. Zenekarában Horváth János zongorázik, Harmati Máté szintetizátorozik, Jelasity Péter szaxofonozik, Takács József Jozzy gitározik, Borbély Mátyás basszusgitározik, Lau János dobol, Eszes Viki pedig énekel.


A világzenei elemeket némi rockos ízzel vegyítő, felvidéki Ghymes együttest testvérével, Szarka Gyulával 1983-ban alakította meg, a zenekar a kilencvenes évek második felétől óriási népszerűségnek örvend Magyarországon és a Kárpát-medencében. A Kossuth-díjjal elismert Szarka-fivérek által vezetett Ghymes eddig 19 albumot jelentetett meg.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com