Közélet

Vesztésre áll az adóját visszakérő férfi

A NAV visszamenőleges vizsgálatokat folytatott le Szentesi Kálmánnál és találtak is nála valamit, amire ő nem volt felkészülve, mondta a HírTV-ben, Kálmán Olga Egyenesen c. műsorában.

128 ezer forintot utaltak neki vissza korábban, amit mégsem kellett volna, ezzel az adóhatóság szerint megvalósult a költségvetési csalás. És ezt nem a NAV követte el, akik feleslegesen utaltak vissza pénzt, hanem Szentesi.

A polgári engedetlenségi akciója a NAV szerint pedig jogosulatlan visszakérés, ami költségvetési csalás kísérlete, ráadásul még ott van 408 ezer forint is, ezt a bírságot rótták ki rá – ezt már vonják is a fizetéséből.

Meggyanúsították, ujjlenyomatot is vettek tőle, fénykép is készült róla.

„Rajta, csinálják csak”, mondta arra, hogy már szinte várja, csináljon vele valamit a NAV. De arról is beszélt, szerinte vesztésre áll, bár naiv idealista.

Az a célja, hogy a köztudatban is tudatosítsa, nagyon rosszul mennek a dolgok ma Magyarországon.

Nem járulok hozzá ahhoz, hogy szétlopják az országomat.

Most az alkotmánybírósági beadványát fogalmazza, szerinte a szólás- és véleményszabadságát korlátozták azzal, hogy 408 ezer forintra megbírságolták.

Keresték már meg pártok is, de nem akar pártpolitizálni, mert kiábrándult és apátia van. Hitelesebbnek látja magát átlagemberként.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik