Belföld

Úgy nőtt a mentők fizetése, hogy csökkent

Több mentődolgozó fizetése is csökkent azután, hogy béremelést kaptak – számolt be az RTL Klub Híradója szombaton. Egy zárt Facebook-csoportban valaki azt írta, hogy úgy kapott 20 ezer forinttal kevesebb fizetést novemberre, hogy abban már benne volt a 12 százalékos béremelés. De volt olyan is, aki 50 ezer forinttal kapott kevesebbet. Egy négy gyermekes mentős tavaly augusztusban 276 ezer forintot kapott, míg most már csak 243 ezer forintot vihet haza.

Korábban már a 24.hu-n is beszámoltunk arról, hogy az egészségyügyi dolgozók jó része csak papíron kap magasabb bért a korábbinál. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár erre később úgy reagált, hogy visszautasít minden olyan „ribilliókeltést”, amely azt akarja sugallni, hogy a kormány nem tartja magát az érdekképviseletekkel történt egyezséghez.

Az államtitkár szerint az esetleges félreértések abból adódhatnak, hogy a januári minimálbér-emeléssel és garantált bérminimum-emeléssel már történt egy alapbéremelés az egészségügyi ágazatban is azoknál, akiknek nem érte el ezt a bérszintet az alapbérük. Tehát az alapbérek november 1-jétől 12 százalékkal emelkedtek, a különbség abban van, hogy akinek januárban már nőtt az alapbére, azok esetében a novemberi emelés mértéke nem érte el a 12 százalékot.

Kiemelt kép: Országos Mentőszolgálat/Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik