Foci

A Real és a Barcelona járt a legrosszabbul a BL-sorsoláson

A svájci Nyonban elkészítették a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek sorsolását, amelyben a spanyolok világ- és Európa-bajnok középpályása, Xabi Alonso segédkezett, aki a Liverpoollal (2005) és Real Madriddal (2014) is elnyerte a legrangosabb európai trófeát.

A szokásos szabályok voltak érvényben most is, vagyis a csoportmásodikokat sorsolták össze az első helyezettekkel, és azonos országbeli klubok nem kerülhettek össze.

Először fordult elő olyan, hogy az angolok öt csapattal képviselték magukat a 16 között, miközben a németektől csak a Bayern jutott tovább, utoljára a  2008-2009-es idény volt ilyen ínséges a Bundesliga-klubok számára.

A tavalyi döntős Juventus az angol Tottenhamet kapta, amely a legtöbb pontot szerezte a csoportkörben, és veretlen maradt a címvédő Real Madrid ellen. A két csapat még nem találkozott korábban a nemzetközi porondon, de a Juve edzője, Massimiliano Allegri a Milannal 2011-ben elbukott a nyolcaddöntőben a Spurs ellen, úgyhogy van miért visszavágnia.

A Manchester City nem panaszkodhat, mert a Baselt kapta, igaz, a svájciak az ősszel hazai pályán meglepték már a másik manchesteri csapatot, a Unitedet. A Citynek és a Baselnek ez lesz az első egymás elleni párharca a nemzetközi kupákban, és hatalmas csoda lenne, ha nem Pep Guardiola legénysége menne tovább.

A Liverpool sem járt rosszul, hiszen a Porto már nem tűnik olyan erősnek, mint korábban. A Vörösök eddig veretlenek a Porto ellen, a két csapat korábbi négy meccséből kettőt nyertek, a másik kettő döntetlennel zárult.

A címvédő Real Madrid alaposan belehúzott, mivel a csoportkör 6 meccsén 25 gólt szerző PSG-t kapta, vagyis az aranylabdás Cristiano Ronaldo az idei rangsor harmadikjával,  Neymarral kerül szembe.

A spanyolok eddig hatszor játszottak a párizsiakkal, és nagyon kiegyenlített a mérleg, mert minden eredményből kettő született.

Szintén finom kis párosításnak tűnik a Chelsea-Barca csata, a Bayern viszont irigylésre méltó helyzetben van, mivel neki jutott a Besiktas, amely első török csapatként végzett csoportja élén. A bajorok eddig kétszer találkoztak a Besiktassal, az 1997-1998-as sorozat csoportkörében oda-vissza legyőzték az ellenfelüket 2-0-ra.

A Barcának és Chelsea-nek viszont komoly közös múltja van a BL-ben, az eddigi 12 meccsből négyet nyertek a londoniak és hármat a katalánok. Az utolsó randevúra a 2012-es elődöntőben került sor, akkor 3-2-es összesítéssel ment tovább a Chelsea, de legalább ilyen emlékezetes a 2009-es elődöntő, amikor Andrés Iniesta a hosszabbításban lőtte a döntőbe a Barcát.

A nyolcaddöntő párosítása:

Juventus (olasz) – Tottenham (angol)
Basel (svájci) – Manchester City (angol)
Porto (portugál) – Liverpool (angol)
Sevilla (spanyol) – Manchester United (angol)
Real Madrid (spanyol) – PSG (francia)
Sahtar Doneck (ukrán) – AS Roma (olasz)
Chelsea (angol) – Barcelona (spanyol)
Bayern München (német) – Besiktas (török)

 

A nyolcaddöntők első mérkőzéseit február 13-14-én és 20-21-én, míg a visszavágókat március 6-7-én és 13-14-én rendezik.

Fotó: Fabrice COFFRINI / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik