Poszt ITT

Márki-Zay Péter elvállalta az ellenzék vezetését, akkor is, ha ő erről még nem tud

Az egy héttel ezelőtti tüntetések után mi azt írtuk, hogy ez a fajta elégedetlenség viszonylag gyorsan el szokott halni, ha nem sikerült megtalálni azt a fókuszt, amire be lehet csatornázni. Az első tüntetésnek nem nagyon volt ilyen fókusza, nem fogalmaztak meg elérhető célokat, és a tüntetők azt se nagyon tudták, hogy mi az, amiért ott vannak.

Már természetesen magán a tüntetésen kívül, mert lehet ennek egy szelepszerű, politikától független természete is, amelyben a tüntetők saját magukat nyugtatják meg a tüntetés eszközével, hogy nincsenek egyedül a világban. Csak annak politikai szempontból kevés értelme van.

Azt vártam, hogy a mostani tüntetésen jóval kevesebben lesznek, mint az egy héttel ezelőttin. Nem lett igazam.

Valószínűleg így is kevesebben voltak, hiába voltak túl optimisták a szervezők a színpadról, de nem sokkal. Ötvenezer ember simán elment egy héttel később is tüntetni, ami sokkal nagyobb teljesítmény, mint elsőre gondolnánk. A múlt héten a választási vereség és az újabb négy fideszes év még friss, feldolgozandó élmény volt, de ezek az érzelmek idővel lecsillapodnak, az emberek pedig inkább sétálni mennek szombaton, nem tüntetni.

Sőt, a tüntetés szervezői a másik nagy problémán is igyekeztek javítani. Ennek a tüntetésnek már sokkal inkább volt elérhető, megvalósítható fókusza, mint a másiknak. Gulyás Balázs akkor arról beszélt, hogy új választást szeretnének elérni, ami egy tökéletesen elérhetetlen ábránd volt. A mostaninak három fókusza volt:

  • A Stop Soros nevű civil szervezeteket zaklató törvénycsomag ellen harcolni kell, a civileket meg kell védeni.
  • A közmédiát be kell zárni, mert a felszólalók (és az újságírók) nagy része ennek tulajdonítja a Fidesz nagyarányú győzelmét.
  • És meg kell szervezni az új, közös ellenzéket.

Ezek közül

  • Az első pont első fele nem nagyon fog sikerülni, mert a Fidesz elfogadja a civilek megfigyelésére kitalált törvényt, bármi legyen is, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet utána politikai szempontból fontos harcot vívni a civilekért.
  • A második nem fog megvalósulni, mert miért valósulna meg. Attól még, hogy a mai köztévé azt mutatja meg, mi a legrosszabb lehetőség, ami egy közszolgálati médiummal megtörténhet és alátámaszt az ehhez hasonló szervezetek működése ellen egy csomó érvet, nincsenek egyensúlyban az erők. A köztévé maradása sokkal több aktornak áll érdekében, mint a megszűnése, tehát ezzel nem fog semmi történni. De legalább megfogható követelés.
  • A harmadik viszont megvalósulhat, és meg is kell valósulnia akkor, ha a Fideszt egyszer le akarja győzni az ellenzék. Ebben a választási és politikai rendszerben ugyanis ezt csak egy erős csoportosulás teheti meg.

A feladatot pedig ma Márki-Zay Péter magára vállalta, még akkor is, ha ő nem tud róla.

A beszédek nagy része nem volt kiemelkedő. Móra Veronika jól beszélt a civilek védelmében, de Unyatyinszki György teljesen el volt tévedve. Sajnos az a helyzet, hogy a Magyar Nemzet nem a Népszabadság, bármennyire fájó is a hiánya. A Népszabadságot a Fidesz záratta be, a Magyar Nemzetet pedig Simicska Lajos, akkor és úgy, hogy azzal a legtöbb politikai kárt okozza a pártnak, amelyet felépített. Így egy Fidesz elleni tüntetésen ez kevés érzelmi húrt penget meg. Gyetvai Viktor körülbelül annyira volt jó, mint a múlt héten, amikor ő volt a legösszeszedettebb szónok, de Homonnay Gergely valamivel most jobban érezte azt, hogy mit akar a tömeg hallani.

Papp Réka Kinga szerepléseit viszont ideje lenne elfelejteni, mert a magyar tüntetéskultúra továbbra is leginkább ízlés szempontjából teljesít rosszul. Nem véletlenül nem hallgatja senki sem Papp Réka Kingát, sem G Ras Gergőt. Ha jó lenne, amit csinálnak, lenne közönségük is. Papp egyébként saját maga hívta fel a figyelmet erre, amikor megkérdezte, hogy tegnap 12 ember előtt lépett fel, akkor hol volt a maradék százezer. Ez pedig öntudatlanul pontos kérdés volt, mert pont ennyi a különbség aközött, hogy hányan mennek el egy eseményre a tüntetés kedvéért és hányan azért, hogy Papp Réka Kingát hallgassanak.

A felszólalóknak persze kicsit hátrányos volt a helyzetük, mert kevésbé mutatkoznak meg a hibák akkor, ha nincs az átlagos szónokok között egy kiemelkedő. Most viszont volt. Márki-Zay Péternek nemrég felróttuk, hogy kimarad a történelemből azzal, hogy nem megy fel a színpadra beszélni. Ő pedig úgy tűnik, szintén felismerte ezt.

Kár lett volna, ha nem ismeri fel, mert annyira megdöbbentően erős beszédet mondott el, mint amit nagyon régóta nem hallottunk ellenzéki tüntetésen, vagy politikustól. Márki-Zay beszédén a többiekével ellentétben látszott, hogy olyan ember is dolgozott rajta, aki látott már beszédet életében. Jól volt keretezve, volt mondanivalója és sikerült jól előadni is.

De ennél sokkal fontosabb, hogy ez egy jó beszéd volt, a jó embertől és a jó időben.

A gyakorlatban az ellenzéket hónapok óta Márki-Zay Péter irányítja. Senki nem volt akkora hatással az összefogás tárgyalásaira, mint ő, és jelenleg ő az egyetlen olyan aktív politikus, aki képes a szélsőjobbtól a szélsőbalig terjedő ellenzéki tábort összefogni. Márki-Zay pont kellően jobbikos, kellően MSZP-s és kellően liberális ahhoz, hogy a szerveződő magyar ellenzék élére álljon. És ma be is jelentette, hogy vállalja ezt a feladatot, még akkor is, ha ő ezt nem teljesen így látja.

A demokratikus társadalmakban a polgármestereknek komoly hatalma van. Ma Magyarországon nem a miniszterelnök, hanem a budapesti főpolgármester a legközvetlenebbül, legtöbb ember által direkten megválasztott politikai vezető. És a legtöbb polgármester hozzá hasonlóan komoly felhatalmazással bír. Márki-Zay pedig megnyert egy nagy csatát akkor, amikor az ellenzék elvesztett egy nagy háborút. Ezt nehéz elfelejteni. Igény pedig van a jelenlétére, amit megmutat az is, hogy jobbikostól párbeszédesig ő kapta a legnagyobb tapsot és üvöltést minden felszólaló közül.

Azzal kell csak nagyon vigyázni a jövőben, hogyan tervezi a hódmezővásárhelyi polgármester felépíteni ezt az ellenzéket. Mert még a parlamentbe be nem jutó Momentumra is többen szavaztak, mint ahányan összesen részt vettek ezen a két tüntetésen. Az ellenzéki pártok hiába buktak meg, attól még van bázisuk és vannak szavazóik. Ha ezeket a pártokat teljesen leírjuk valami új építéséért, akkor semmibe vesszük azt, ami ezeknek a választóknak az igénye volt. Márki-Zay Péter pedig ezeknek a választói igényeknek köszönheti azt, hogy ma a gyakorlatban ő az ellenzék legfontosabb embere.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik