Kultúra

Avicii addig terhelte a szervezetét, amíg a stressz ki nem készítette

A Tim Berglingről szóló dokumentumfilm pontosan bemutatja, hogy milyen az, amikor valaki addig feszíti a húrt, amíg már késő. Közel ezer buli pár év alatt, elviselhetetlen stressz, és folyamatos utazás: ezek emésztették fel a DJ-t.

Avicii április 20-án, 28 évesen halt meg, de még mindig nem tudjuk, pontosan hogyan és miért vesztette életét. A képviselete csak annyit közölt a nyilvánossággal, hogy Tim Bergling holttestére az ománi Maszkatban találtak rá, az azonban évek óta nem titok, hogy Avicii mennyire kikészült a turnéktól, és a munkájával járó stressztől. A 2016-os visszavonulása után kijött dokumentumfilm éppen arra világít rá, hogy sokkal előbb vissza kellett vonulnia az élő fellépésektől. Az Avicii: True Stories a halála után visszanézve egy sokkoló riasztó, hogy már nem húzhatja ki senki a huszonéves zenészt a showbizniszből időben, pedig ezernyi jele volt, hogy ez a világ nem neki való.

A Stockholmban született Tim Bergling nagyon fiatalon, szinte túl korán került a koncertek közelébe. Most nem arról van szó, hogy ideje egy újabb vitát nyitni, hogy koncertnek számít-e egy DJ fellépése – ahol gyakorlatilag berakja a saját zenéjét –, hanem arról, hogy milyen nyomással jár hat év alatt (2008-2014) 725 bulit végigcsinálni, kiállni a pult mögé úgy, hogy elhiggye a tömeg, hogy ez életed legjobb napja. Avicii doksijában nem azt fogja a néző látni, hogy mennyire eszméletlen partikon járt a stáb – és Tim Bergling mennyit ivott, és ehhez még mit szívott vagy vett be esetleg–, hanem azt, hogy pár év alatt, 25 éves korára hogy épült le, hogy adta fel a szervezete.

A teste egyszerűen közölte Avicii-vel, hogy nem, te nem popsztárnak születettél, csak egy szorongó srác vagy, akinek a hobbija a hivatása. Az elektronikus zenével nőtt a sikere, egy időben értek a csúcsra. 

Az EDM (Electronic Dance Music) kirakatfigurája, Avicii 18 évesen kezdett turnézni, ez azt jelentette, hogy az első négy évben, 2012-ig 550 show-t csinált meg, és nagyon élvezte. Elmondása szerint négy-öt évig a fellegek felett járt: pofátlanul fiatal volt, és szingli, ráadásul melyik 18-20 évesnek ne lenne egy megvalósult álom, hogy a hét minden napján lehet bulizni. Az esték pedig nem a pénzt szívják, hanem dollármilliókat hoznak. „Eleinte nem ittam, nehogy elszúrjak valamit, aztán rájöttem, milyen merev vagyok, ha nem iszom” – mesélte Bergling a kamerák előtt. A pia volt számára a kabala, hogy jól sikerüljön minden fellépés. Az összes show egy hatalmas parti volt, hétfőtől vasárnapig nyomta hivatalból, élvezetből. Aztán ahogy teltek az évek, úgy vesztette el a kapcsolatot a múltjával, egy-két heteket töltött a szerettei körében, és pár év múlva már nem érezte otthonnak az otthonát.

Avicii és menedzsere, Ash Pournouri 2012-ben. Fotó: Taylor Hill/Getty Images

A filmben megszólaló menedzser, Ash Pournouri, az első producer, Laidback Luke és a kollégák mind az ő pártján voltak, de mégiscsak üzletről volt szó, sütött belőlük az a pitbull, aki némi túlzással akkor is a színpadra állítaná Avicii-t, ha ő ordít a fájdalomtól. Nem feltétlenül pénzéhségből, egyszerűen senki sem gondolta, hogy ekkora baj. Még Avicii sem. 2014-ben egy ausztráliai bulira menet a repülőn, az úticéltól pár órára Bergling érezte, hogy valami nem stimmel, erős gyomofájdalomra panaszkodott. A kórházban akut hasnyálmirigy-gyulladást diagnosztizáltak nála a túlzott alkoholfogyasztás következtében, és később eltávolították az epehólyagját és a vakbelét. A felvételeken ott ült teljesen lerobbanva a kórházi ágyon a laptopjával az ölében, és azon agyalt egy komplett csapat az orvosokkal együtt, hogy most biztos ki kell-e hagyni a show-kat vagy sem.

Egy korábbi cikkünkben már megemlítettünk egy nagyon fontos portrét és interjút Avicii-ről, amit a GQ-nak köszönhetünk. Fontos, mert a szűkszavú, szorongósnak, naivnak és abszolút introvertáltnak leírt Avicii nem igazán adott mély interjúkat. Még az anyanyelvén, pályája kezdetén is maximum két-három szavas mondatokat lehetett belőle kicsikarni. Aztán az EDM világától távoli, azt talán joggal le is sajnáló újságíró eltöltött pár estét Avicii-vel és az entourage-ával, hogy egy tiszta képet adhasson az Ibiza-szintű veretés filozófiájáról. Ha nem láttuk a dokumentumfilmet, és nem is vagyunk képben a DJ életrajzával, precíz és végtelenül üres életnek tűnik ez az EDM-buborék. Az interjú 2013-ban készült, és csak az maradt le belőle, hogy Avicii mennyire nem tudta elviselni a körülötte lévő felhajtást. Ki lehet röhögni, hogy ő volt a dropok királya, de nem árt hozzátenni, hogy a doksija és korábbi portrék alapján ő szívesebben maradt volna a szobájában a laptopjával Ibiza helyett.

Avicii nem popsztárnak termett, csak a zenét szerette
Tim Bergling mindössze 28 éves volt, de már évekkel ezelőtt nyugdíjba vonult. A halálának pontos okát egyelőre nem tudjuk, de azt igen, hogy nem bírta a körülötte lévő felhajtást.

2014 után sem tűntek el a panaszai, a szűnni nem akaró gyomorfájdalmakat egyre több fájdalomcsillapítóval enyhítette, amiről egy pillanatig elhitették vele, hogy nem fog rákapni. A felvételeken egy egyre vékonyabb és leépült férfit látni, aki sokáig nem vallotta be magának és a stábjának, hogy elég. Túl sokáig.

Nem volt időm arra, hogy megálljak, pedig kurvára le kellett volna állni. Ki kellett volna vegyek négy-öt hónapot, egy fél évet, hogy felgyógyuljak. Nem csak a fájdalomcsillapítókból, hanem a betegségből is. Fel kellett volna gyógyuljak a turnékból és a stresszből. De mentem tovább.

Avicii az iHeartRadio zenei díjátadóján 2014-ben. Fotó: Jason Merritt/Getty Images for Clear Channel

A turné során már visszafogta magát, ezerféle diétát próbált ki, azt hitte, eléggé változtatott ahhoz, hogy rendbe jöjjön, mégsem tudott kikapcsolni. Amikor Avicii kényszerpihenőt tartott, és hónapokra kiszállt, akkor sem tudta elengedni magát, nyomasztotta, hogy a szabadság után kezdődik minden elölről. Többször elhangzik a True Stories másfél órája alatt, hogy nem szerette ezt az életformát, a zenéjét szerette. 2016-ban döntött úgy, hogy elég volt, bejelentette, hogy 26 évesen nyugdíjba vonul. Az első, igazán nagy buliját az Ultra fesztiválon tartotta Miamiban Madonnával, az utolsót 2016 augusztusában Ibizán, a DJ-k Mekkájában. Ezután a családjával és a barátaival töltötte az idejét, ezzel, a már stresszmentes élettel ér véget a története: „Szeretem a zenét, de tudjátok, mit, most meg kell találnom önmagam. […] Kiszálltam a melóból, és nincs tervem” – mondta Tim Bergling 813 fellépéssel a háta mögött. Most már nem is fog kiderülni, hogy tényleg nem volt-e.

Kiemelt kép: Getty Images / Dimitrios Kambouris

Ajánlott videó

Olvasói sztorik