Tudomány

Különös alakzatokra bukkantak az Arktiszon

Furcsa alakzatokat fedezett fel a NASA egyik kutatócsoportja a Beaufort-tenger keleti részén. A szakértők egyelőre csak találgatnak, hogy milyen folyamat alakíthatta ki a lékeket a jégben.

Már kilenc éve zajlik a NASA IceBerg nevű missziója, melynek feladata a sarkvidékek légi megfigyelése – írja az IFLScience. A szakértők repülőgépekről örökítik meg, térképezik fel és dokumentálják a régiók tengerszintjét, illetve a szárazföldi és tengeri jeget.

Április 14-én a misszió egyik kutatója, John Sonntag valami különösre lett figyelmes. Ahogy a szakértő a Beaufort-tenger keleti része felett repült csapatával, érdekes, körszerű alakzatokat azonosítottak a felszínen.

Nem emlékszem, hogy bárhol máshol láttam volna ilyet

– nyilatkozta Sonntag.

A projekt kutatóinak vannak ugyan elképzelései arra vonatkozóan, hogy miként jöttek létre az érdekes formációk, de pontos magyarázatot egyelőre nem sikerült találniuk.

Nathan Kurtz, a misszió munkatársa szerint az érintett régióban vékony a jégréteg, a szürke szín pedig kevés hótakaróra utal.

Nem vagyok biztos benne, hogy milyen folyamat alakíthatta ki a félkör alakú formációkat a lyukak körül. Korábban nem láttam ehhez hasonlót

– mondta Kurtz.

Az egyik elmélet szerint a lyukakat tengeri emlősök, feltételezhetően fókák hozták létre, hogy légzőlékként használják őket. Az állatok ilyen nyílásokon keresztül jönnek fel levegőért vadászataik közben. A lyukakat körülvevő körkörös formációkat talán a tenger folytonos hullámzása mosta ki.

A szakértők azt sem zárták ki, hogy az alakzatokat a hegyekből származó meleg talajvíz, a Beaufort-tenger melegebb áramlatai, esetleg a közeli Mackenzie folyó vize vájta ki. A pontos magyarázat megtalálásához további elemzésekre és megfigyelésekre lesz szükség.

(Kiemelt kép: NASA/John Sonntag/Operation IceBridge)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik