Nagyvilág

Trump ügyvédje egy hűséges pitbull, de most ő is gazdijára támadhat

Az amerikai elnök látszólag teljesen be van ijedve, hogy sokat tudó ügyvédje hátba támadja, és kitálal az ügyészeknek. Van oka az aggodalomra. A Donald Trump „jogi verőembereként” ismertté vált Michael Cohen több mint egy évtizeden át szolgálta igazi problémamegoldóként a jelenlegi elnököt, és „tudja, hova vannak temetve a holttestek”. Mert sokat ő ásott el.

Donald Trump ideges. De nem csak ő. Közeli munkatársai és támogatói szintén egyre jobban aggódnak, hogy ügyvédjéről kiderül, mégsem annyira hűséges az amerikai elnökhöz, mint ahogy azt szereti hangoztatni, és együttműködik a szövetségi ügyészekkel.  Annyira aggódnak, hogy Trump jelenleg semmi mással nem képes foglalkozni, mint a Michael Cohennél végrehajtott házkutatással, és az ügyvéd ellen indított nyomozással.

Az már közvetlenül az április 9-én végrehajtott házkutatás után nyilvánvaló volt, Trumpot különösen érzékenyen érintette, hogy az FBI ügynökei végigtúrták Cohen lakását, irodáját és szállodai szobáját, lefoglalva több iratot, telefonokat és számítógépeket. Ezek mellett a szövetségi ügyészekhez kerülhettek olyan hangfelvételek, amelyek a Cohen és Trump közötti beszélgetéseket rögzítették.

Az FBI házkutatást tartott Trump ügyvédjénél
Az amerikai elnök szégyenteljesnek nevezte az eljárást.

Cohen ellen már hónapok óta nyomoztak a szövetségi hatóságok gyanús pénzügyei miatt, amikor Robert Mueller különleges ügyész közbenjárására a New York-i szövetségi ügyészség elrendelte a házkutatást. Az ügyvéd ellen egyebek mellett banki csalás és a kampányfinanszírozási törvények megsértése miatt nyomoznak a hatóságok. Mindezt annak a 130 ezer dolláros „hallgatási pénznek” a kapcsán, amit Stormy Daniels pornószínésznőnek fizetett ki Cohen, a 2016-os elnökválasztás előtti hetekben. Az összegért cserébe Daniels vállalta, hogy mégsem kezd el beszélni arról, hogyan csalta meg vele Trump a jelenlegi feleségét.

Trump lefeküdt egy expornóssal, ügyvédje lefizette, hogy hallgasson
Egy kisebb lakás árát fizették ki a korábban felnőttfilmesként dolgozó lánynak azért, hogy hallgasson.

Cohen mindezt hitelből tette, egy cégen keresztül. Ezzel pedig egy olyan bűncselekményt követhetett el, amiért akár 30 évig tartó börtönbüntetésre is ítélhetik. Ráadásként ez tiltott kampánytámogatásnak is számíthat, mert azzal segíthette Trump elnökválasztását, ami pedig további öt év börtönt jelenthet Cohennek.

A szövetségi ügyészeknek Cohennel egy olyan hal akadt a horgára, aki mindenki másnál többet tudhat Trump üzleteiről, és rengeteg olyan, Trumpra nézve kínos információ birtokában lehet, amik nagyon érdekelhetik az igazságszolgáltatás embereit.  És ezzel Trump is tisztában van. A házkutatás hírére még tőle is szokatlanul hevesen reagált. Perceken át csak ezzel foglalkozott egy nemzetbiztonsági ülésen, „az ország elleni támadásként” azonosítva,„szégyenteljesként” jellemezve az FBI és az ügyészség eljárását. A Twitter-oldalán pedig újra kijelentette, hogy boszorkányüldözés zajlik ellene.

Beleharaphat Trumpba „hűséges pitbullja”?

Trump közvetlenül a házkutatás után talán még csak amiatt aggódhatott, hogy az ügyészek esetleg ellene szóló bizonyítékokra bukkannak Cohennél. Most azonban már sokkal komolyabb gondja is lehet. Az, hogy a hosszú börtönbüntetésekkel szembenéző Cohen úgy dönt, nem szeretne rácsok mögé vonulni, és ahelyett, hogy csendben maradna és hallgatásával védené főnökét, inkább az együttműködést választja, és „elkezd énekelni”, hogy mentse a saját bőrét.

Cohen ráadásul nagyon sokat tudhat Trump kényes ügyleteiről. Ő ugyanis nem csak egyszerű ügyvédként dolgozott a milliárdos ingatlanmágnás mellett, hanem mint agresszív és kőkemény problémamegoldó ember. Akinek az volt a feladata, hogy mindegy milyen módszerrel, de érje el, hogy eltűnjenek a Trumpra leselkedő veszélyek.

Fotó: Joe Raedle/Getty Images

Cohent – aki előszeretettel hasonlítja magát Tom Hagenhez, aki  a Keresztapa című filmben volt a maffiafőnök Don Corleone ügyvédje – rendszeresen emlegették „Trump pitbulljaként”. Aki a végletekig hűséges gazdájához, és bármit hajlandó érte megtenni.  Ha kell, nőket fizet le a hallgatásukért, vagy újságírókat fenyeget perekkel, és azzal, hogy tönkre fogja tenni őket.

„Ha valaki valami olyat tesz, ami nem tetszik Trump úrnak, mindent megteszek, hogy Trump úr javára megoldjam. Ha valami rosszat teszel, rád mászok, nyakon ragadlak és addig nem eresztelek, amíg nem végeztem”– magyarázta munkamódszerét még 2011-ben az ABC Newsnak. A Daily Beast egyik riporterének például egy Trump számára kínos cikkel kapcsolatban kijelentette:

Figyelmeztetlek, kurvára legyél óvatos, mert amit csinálni fogok veled az kibaszottul undorító lesz, megértetted?

Saját bevallása szerint imádja Trumpot, rendkívüli módon felnéz rá, és a végletekig hűséges hozzá. „Én vagyok az az ember, aki megvédi az elnököt és a családját. Én vagyok az ember, aki a golyót is vállalja az elnökért” – jelentette ki tavaly a Vanity Fairnek adott interjújában. És Twitter-oldalán két nappal a házkutatás előtt erősítette meg, hogy „mindig védelmezni fogja” Trumpot. Ezek után sokakat meglepett, hogy az ellene végrehajtott házkutatás után milyen visszafogottan nyilatkozott. Ahelyett, hogy a róla kialakult harcias pitbull szerepét hozta volna, és támadott volna, látszólag meghunyászkodva jelentette ki a CNN-nek, hogy a házkutatás végrehajtó FBI-ügynökök „professzionálisak, udvariasak és tisztelettudóak” voltak.

Fotó: Drew Angerer/Getty Images

Ez a nyilatkozat csak erősítette a félelmet a Trumphoz közel álló emberek körében, hogy Cohen mégsem lesz a végletekig hűséges, és végül át fog állni, és együttműködik az ügyészséggel. Jay Goldberg, Trump egykori ügyvédje konkrétan közölte az elnökkel, hogy Cohen nem fog kiállni mellette, és jobb, ha felkészül rá, hogy ellene fog fordulni. Az ügyvéd figyelmeztette az elnököt, hogy egy százas listán, ahol a 100 a teljes hűség hozzá, Cohen még az 1-et sem éri el.

Hasonló véleményen volt Alan Dershowitz harvardi jogászprofesszor is, aki szerint „hosszú börtönbüntetéssel fogják fenyegetni Cohent, hogy egy éneklő kanárivá változtassák”, hozzátéve, hogy „nagyon nehéz nem átállni, amikor hosszú börtönbüntetéssel fenyegetnek”.

Tudja, hol vannak a holttestek

Ráadásként az sem olyan biztos, hogy Cohen tényleg annyira hűséges Trumphoz, mint ahogy azt ő állítja. A New York Times pénteki cikke szerint Trump rendszeresen megalázta Cohent, sértegette, szemétként bánt vele és többször is kirúgással fenyegette különböző kudarcba fulladt üzletek miatt. Amióta pedig Trump beköltözött a Fehér Házba, alig beszéltek egymással. A cikk láthatólag érzékeny pontra tapintott Trumpnál. Az elnök szombaton hosszú Twitter-üzenetben kelt ki New York Times, valamint személyesen a szerző, a Pulitzer-díjas Maggie Haberman ellen, akit „harmadrangú riporterként” jellemzett. Az elnök közölte, hogy „kedveli és tiszteli” Cohent, aki szerinte biztosan nem fog átállni.

Egy apró részlet azonban fel sem merült Trumpban. A lehetőség, hogy esetleg Cohen nem követett el semmilyen bűncselekményt, nem szegett meg semmilyen jogszabályt, és az ügyészségnek nincsen semmi a kezében, amivel rá tudnák venni az átállásra. Valamint az, hogy Cohen úgysem tudna semmilyen rá terhelő bizonyítékot szolgáltatni a hatóságoknak, mert ő is teljesen ártatlan.

Ahogy azt Trump életrajzírója, Michael D’Antonio mondta még márciusban a CNN-nek:

Cohen „em csak azt tudja, hova van elásva az összes holttest, hanem sokat közülük ő maga ásott el.”

Kiemelt kép: Drew Angerer/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik