Nagyvilág

Guardian: Magyarországot ki kell zárni az EU-ból

Itt az ideje, hogy az Európai Unió kirúgja Magyarországot,

írja a Guardian híres publicistája, Owen Jones. Szerinte az EU egyik tagállama mindenféle következmények nélkül rúg fel alapvető demokratikus értékeket, sérti meg az emberi jogokat és sodródik egyre inkább az autoritarianizmus felé.

  • Jones szerint Orbán büszkélkedik az illiberális demokráciával (egyébként most már nem, egy ideje lecserélték a szlogent a kereszténydemokráciára),
  • Szinte lehetetlenné tették a menedékkérelmek beadását,
  • Kriminalizálták a menekültek segítését,
  • és 25 százalékos adóval sújtják a menekülteknek segítő szervezeteket.

De az írás felhozza, hogy törölték a Billy Elliot előadásait (ami nem igaz, csak az előadások körülbelül harmadát törölték), miután a kormánypárti sajtó melegpropagandával vádolta őket. Sőt, kampányt indítottak Soros György és a CEU ellen is.

Szerinte az Európai Néppárt nem volt hajlandó felelősségre vonni a Fideszt, sőt, Manfred Weber még meg is védte Orbánt. Owen szerint legalább a hetes cikkely szerinti eljárást meg kellene indítani, ami elvenné Magyarország szavazati jogát.

De azt szeretné, ha egyenesen kizárnák Magyarországot az EU-ból. Ezzel csak egy baj van, hogy az EU-nak semmilyen mechanizmusa nincs arra, hogy egy tagállamot kizárjanak belőle. Sőt, az EU alapvetően nem egy fegyelmező hozzáállású szervezet, sokkal inkább motiválással és jutalmazással szeretne célokat elérni, és a szabályrendszere is eszerint van felépítve.

És a Guardian publicisztikája is erősebben hangzana, ha a britek nagy része nem pont a magyar és lengyel bevándorlók miatt szavazott volna arra, hogy hagyják ott az Európai Uniót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik