Nagyvilág

Mindenki elégedetten nyilatkozik a menekültügyi csúcsról, de senki sem mondja el, mi a megoldás

Váratlannak mondható, hogy a menekültügyi minicsúcs végén az összes résztvevő pozitívan nyilatkozott a találkozóról. Emmanuel Macron francia elnök szerint elvetették azokat a javaslatokat, amelyek nincsenek összhangban az uniós értékekkel, Giuseppe Conte olasz kormányfő pedig arról beszélt, sikerült megtalálni a helyes irányt. Meglehet, de egyelőre nem tudni, mi az, mert elégedettségük mögött nem látszik a megoldás, amely megoldja a helyzetet.

Európai megoldást szeretnénk azokban a migrációs kérdésekben, amelyekben az lehetséges és az egyes tagállamok közötti megoldást azokon a területeken, ahol az európai megoldás nem lehetséges – jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben a vasárnapi migrációs minicsúcsot követően.Merkel azt hangsúlyozta: mindenkinek egyformán ki kell vennie a részét a migrációs válság megoldását célzó erőfeszítésekből. A német kancellár elmondta, hogy az egynapos rendkívüli munkaértekezleten résztvevő uniós tagországok vezetői részéről jó szándék mutatkozott, sok kérdésben volt egyetértés, de voltak nézetkülönbségek is.

A kancellár kijelentette: a migránsok nem választhatják meg azt, hogy melyik országban folyamodnak menedékjogért.

Utalt arra is, hogy ki kell szélesíteni az unió határvédelmi ügynökségének (Frontex) a mandátumát és az ügynökséget meg kell erősíteni.

Merkel hangsúlyozta annak szükségességét is, hogy megállapodást kössenek Líbiával és más származási országokkal is, amelyre példaként az Európai Uniós és Törökország között létrejött migrációs egyezményt említette. Mint elmondta, a tanácskozás résztvevői mindannyian egyetértettek abban, hogy csökkenteni kell az illegális migrációt és fontosnak nevezték a határok védelmét is. Kiemelte, nem lehet az, hogy egyes frontországok egyedül maradnak az elsődleges migráció kezelésével, amíg mások csak a másodlagos – az unión belüli – migráció feladatainak megoldásával foglalkoznak.

Mindenki részéről erőfeszítésekre van szükség a megoldás érdekében. Akik erre hajlandóak, azokkal közösen kell keresni és megtalálni a megoldást

– fogalmazott a német kancellár.

Emmanuel Macron francia elnök a találkozó követően kijelentette, van az európai megoldás, ugyanakkor egyes országokban politikai nyomás mutatkozik a migrációs kérdésekkel kapcsolatban. Az olasz miniszterelnök álláspontja  egybehangzó volt más résztvevők véleményével – közölte.

10 pontos migrációs tervet vázolt fel az olasz miniszterelnök, Orbánnak lesz hozzá egy-két szava
Giuseppe Conte populista kormánya több olyan elemet is elővett, amit már elődjeik is szajkóztak.
Emmanuel Macron Fotó: Aris Oikonomou/AFP

A találkozó elvetette azokat megoldásokat, amelyek nincsenek összhangban az értékeinkkel

–  emelte ki a francia államfő.

Sebastian Kurz osztrák kancellár szerint pozitív elmozdulást értek el a külső határok védelmét illetően és nagyon sokan támogatták azt a korábban, már 2015-ben felvetett osztrák javaslatot, amely szerint a Földközi-tengeren megmentett migránsokat nem az Európai Unióba, hanem azon kívüli országokba kell vinni.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök  “rendkívül elégedetten” nyilatkozott a tanácskozást követően és kijelentette, a vita során sikerült megtalálni a helyes irányt a migrációs kérdések megoldása érdekében.  Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök fontos lépésnek nevezte az egyes tagországi álláspontok megvitatását és reménykeltőnek nevezte, hogy több kérdésben volt egyetértés, mint véleménykülönbség.

Joseph Muscat máltai miniszterelnök előremutatónak nevezte a találkozót, amelyen – mint mondta – konkrét gyakorlati megoldások is kőrvonalazódtak a migráció kérdésének kezelésére. Reményét fejezte ki, hogy az elméletek után cselekvésről eshet szó a jövő hét második felében tervezett uniós csúcstalálkozón. Charles Michel belga kormányfő véleménye szerint a minicsúcs résztvevői komoly haladást értek el a közös megoldás megtalálása érdekében.

Azaz minden résztvevő szerint a jó irányba indultak, ám ezekből a mondatokból lehetetlen megtudni, mi történik holnap. Vagyis miként képzelik el a menekültválság megoldását. Ahogyan a Le Monde összefoglalta az eredményt: az európai vezetők elégedettek, közös megoldás azonban nincs.

Kiemelt képünkön Angela Merkel és Jean-Claude Juncker. Fotó: Yves Herman/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik