Belföld

Őrizetbe vették a tömegszerencsétlenséget okozó román sofőrt – videóval

A rendőrök őrizetbe vették azt a román sofőrt, aki megalapozottan gyanúsítható a vasárnapi tömegszerencsétlenség okozásával.

Egy férfi egy román rendszámú kisbusszal és az általa vontatott trélerrel közlekedett vasárnap 13 óra 30 perc körül a 42-es főúton, Biharkeresztes irányába. A román sofőr nem tartott kellő követési távolságot az előtte haladó gépkocsitól, és amikor az lassított a férfi a kisbusszal fékezett, majd elvesztette uralmát a járműve, valamint a tréler irányítása felett.

A román rendszámú kisbusz ezután áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy szlovák rendszámú kocsival, majd a kisbusz egy román rendszámú autónak is nekiütközött. A pótkocsi a mikrobuszról leszakadt, felborult és az úttest közepén állt meg.

A balesetben két román utas életveszélyes, a szlovák sofőr súlyos, míg másik hat román és egy szlovák utas könnyű sérüléseket szenvedett.

A rendőrök a 39 éves román sofőrt gyanúsítottként kihallgatták. Vele szemben, szakértők bevonásával tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat vizsgálatot a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik