Nagyvilág

15 év börtönt kértek hazaárulásért Janukovicsra

Az ukrán katonai főügyészség 15 év börtönt követelt csütörtökön a hazaárulással vádolt Viktor Janukovics volt ukrán elnökre, aki ellen távollétében indult eljárás.

A vádhatóság 15 év szabadságvesztés megállapítását kéri a hazaárulással vádolt Viktor Janukovics volt ukrán elnökre

– mondta az ügyben illetékes kijevi kerületi bíróság előtti tárgyaláson Makszim Krima ügyész.

Az európai integrációt és hatalomváltást követelő 2014-es tüntetések nyomán Oroszországba menekült és most is ott tartózkodó Janukovics védői a vádhatóság követelésével párhuzamosan a bíróság menesztését követelték annak összeférhetetlenségére hivatkozva.

A katonai ügyészség két másik vádpont miatt is kérte a volt ukrán államfő elmarasztalását, de a halmazati büntetés kiszabásának szabályai szerint a legsúlyosabban büntetendő cselekményt vették alapul 15 év szabadságvesztést követelve.

A volt ukrán elnököt emellett majdnem 100 ezer hrivnya (1 millió forint) perköltség megtérítésére is köteleznék. Janukovicsot azért vádolják hazaárulással, mert 2014. március 1-jén írásos nyilatkozatot tett, amelyben Moszkva ENSZ-képviseletén keresztül arra kérte Oroszország fegyveres erőit, hogy küldjenek csapatokat Ukrajnába. A két másik vádpont: közreműködés olyan szándékos cselekedetekben, amelyek célja Ukrajna határainak megváltoztatása és területi egységének megsértése, valamint agressziós háború elősegítése.

A főügyész által korábban ismertetett vádak szerint Janukovics Oroszországban tartózkodva elárulta a hazáját, megsértette az ukrán alkotmányt, együttműködött Moszkvával Ukrajna szuverenitásának és területi egységének megsértésében, határainak megváltoztatásában, továbbá írásos nyilatkozatban kérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy vesse be az orosz hadsereget Ukrajna területén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik