Belföld

Bajnai: A forradalmakat nem a szegények csinálják, hanem a csalódottak

A HVG eheti számába írt háromoldalas, a magyar gazdaság helyzetéről szóló elemzést Bajnai Gordon, egykori miniszterelnök. Bajnai ma nemzetközi befektetésekkel foglalkozik, külföldön él és dolgozik.

Az egykori miniszterelnök szerint a jelenlegi világpolitikai helyzetben ugyan jó kilátásai vannak Európának, azonban ennek kiteljesítéséhez összefogásra van szükség, de megőrizve az Európai Unió sokszínű nemzeti hátterét. Hozzáteszi:

Ez nehéz feladvány, és ha a sok részérdek közt ez az együttműködés egyáltalán létrejön, az várhatóan csak a mainál szűkebb európai magra fog kiterjedni, és ebből ma leginkább Magyarország rúdja áll kifelé.

Hangsúlyozza: demokráciát tartósan csak széles és stabil középosztályra lehet építeni: a forradalmakat nem a szegények csinálják, hanem a csalódottak. A gazdaság visszaesése pedig veszélybe sodorta a középosztályok anyagi biztonságát és megkérdőjelezte a gyarapodásba, a jövőbe vetett hitüket. A kiábrándultságra megérkezett a politikai kínálat: a radikális populizmus, ami megszemélyesíti a félelmeket és védelmet kínál azzal szemben, nem megszünteti, hanem használja a válságot. Hiszen ez a politika nem javítani, hanem lerombolni akarja a fennálló rendet.

Bajnai szerint

Magyarországot 2008-cal szemben ma nem a hirtelen szívhalál fenyegeti, hanem a lassan ölő daganat.

Mint írja: az egyébként is gyorsan öregedő magyarság számára nyilvánvaló nemzeti katasztrófa a lakosság bő 5 százalékának elvándorlása, hiszen éppen a legképzettebbek, a legalkalmazkodóképesebb fiatalok választanak másik hazát.

Bajnai Gordon arról is ír, hogy a legnehezebben helyrehozható kárt a fejekben és a lelkekben okozza a jelenlegi rendszer: a hatalom tartós megőrzéséhez és a korrupciós károk leplezéséhez nélkülözhetetlen a választók folyamatos agymosása, manipulációja. Szerinte azok a népek, amelyek nem értik és értelmezik helyesen a világot, védtelenné válnak a következő válság ellen:

Félő, hogy a lenyúlást, a megfélemlítést, a kontraszelekciót, a földesúri viszonyokat, az öncenzúrát és az ipari méretű hazudozást ismerős normaként követő relatív szavazói többség végül súlyos traumák, újabb válság árán juthat el oda, hogy az önsorsrontó keretekből egyszer kilépjen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik