Belföld

MÚOSZ: a köztévé maga a működési rendellenesség

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége szerint a közmédia működését nem az ellenzéki képviselők jelenléte veszélyezteti: a kormánykritikus társadalmi kezdeményezéseket elhallgató, azokról a nyilvánosságot nem tájékoztató köztévé maga a működési rendellenesség, írták állásfoglalásukban.

Hadházy: Ezek borzasztóan félnek
Interjú a független képviselővel, akit biztonsági őrök tepertek le és dobtak ki a köztévé épületéből.

Az MTVA székházánál dulakodásig fajuló konfliktussal kapcsolatban azt írták,

a szégyenszemre csupán a Facebookon közvetített incidens képei élő egyenes adásban világítottak rá a közmédia működésének súlyos torzulásaira.

Kiemelték, Magyarországon működik – GDP-arányosan – Európa legdrágább állami médiája, amely évente százmilliárdos összeget költ magára, egypárti (fideszes) irányítással, társadalmi és közpolitikai kontroll nélkül.

A jelenlegi médiarendszer kiépítésekor, amikor 2015-ben az M1-et hírcsatornává alakították, az állami adó tízmilliárdos összegért vásárolt az élő közvetítéseket lehetővé tevő korszerű felszerelést. Ennek fényében nincs rá elfogadható szakmai magyarázat, hogy a napok óta zajló kormányellenes demonstrációkról a csatorna – tájékoztatási kötelezettségét súlyosan megsértve – képtelen volt az esemény hírértékének megfelelő, élő tartalmat sugározni, miközben a párizsi sárgamellényes tüntetéseknek lényegesen nagyobb figyelmet és műsoridőt szentelt, mint a budapesti és vidéki kormánykritikus megmozdulásoknak.

A MÚOSZ felhívja a közmédia vezetői, illetve az őket irányító kormánypolitikusok figyelmét: az MTVA törvényben rögzített feladata a pártatlan és sokszínű, az állampolgárok politikai véleményalkotását elfogulatlanul segítő tájékoztatás. Tisztességes, demokratikus országokban az ellenzéki parlamenti képviselőket a közmédia nem eltakarítandó akadálynak, hanem rendszeresen megszólaltatott műsorvendégnek tekinti – hiszen közszolgálati feladatához az ellenzéki politikai álláspontok tárgyilagos bemutatása is hozzátartozik.

A MÚOSZ felszólítja a közmédia vezetőit, hogy haladéktalanul térjenek vissza a törvényes működés keretei közé, és foglalkozzanak végre a közszolgálattal, vagyis a demokratikus médianyilvánosság biztosításával.

A Belügyminisztériumból irányíthatják az állami televízió fegyveres őreit
Nem magánakció volt az ellenzéki képviselők erőszakos kipenderítése az MTVA székházból.

A MÚOSZ közleményének kiadását az MTI visszautasította, mert az OS Szabályzatának 14.2. pontjába ütközik. Ez úgy szól, hogy

“a közlemény nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit, nem irányulhat a közmédia bármely szervezete vagy annak munkavállalója ellen.

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik