Belföld

„Takarodjatok el a jó büdös francba” – Szombathelyen is tüntettek a kormány ellen

A Fidesz egyik, ha nem legstabilabb bázisára, Vas megyébe is elért az elmúlt napokban tapasztalható tüntetési hullám: kedden este a szombathelyi városháza előtt kb. 800 ember tüntetett a rabszolgatörvény és a kormány ellen.

Hat óra előtt a szervezők George Michael Freedom című számával melegítették a hangulatot a csípős mínuszokban, a gyülekezők pedig azt skandálták, hogy „Orbánt a gyárba, népet a várba”.

fotó: 24.hu

A rendezvényt itt is az összefogás jellemezte, ugyanis több ellenzéki párt tagjai is felszólaltak. A beszédek nagyjából egy órán keresztül zajlottak, ami hosszúnak tűnhet, de a tömeg lelkes volt, a felszólalók pedig jól beszéltek.

A sort Tóth Kálmán, az Éljen Szombathely-MSZP-DK-Szolidaritás önkormányzati képviselője nyitotta, aki azt mondta:

Mi vagyunk azok, akik megmutatjuk, hogy több köt össze minket, mint ami elválaszt. Mi vagyunk a többség, akinek az akaratát semmibe veszik.

Tóth szerint nem szabad hagyni, hogy a Fidesz tovább uralkodjon az országon.

Nem kérünk abból sem, amit a helyi vazallusok képviselnek,

utalva Puskás Tivadar polgármesterre és Hende Csaba országgyűlési képviselőre.

A tüntetés előtt a szombathelyi Fidesz kiadott egy közleményt, amelyben előre vandáloknak nevezték a tüntetőket és arra szólították fel őket, hogy ne gyújtsák fel a város karácsonyfáját. Tóth Kálmán erre úgy reagált:

A fideszesek a vandálok, ők váltak méltatlanná a kereszténységre.

Felszólalt Endrődy Krisztián, a szombathelyi Weöres Sándor Színház színésze is, aki láthatóan nagyon dühös a rendszerre.

Elegem van a virtuális valóságból, amit a disznófejű nagyúr és az elvtelen seggnyalói teremtettek.

Endrődynek elege van abból is, hogy a híreket elhallgatják vagy meghamisítják, és abból is, hogy a Fidesz-KDNP kormány szétlopja az országot, elveszi a magyar és az európai adófizetők pénzét.

Elegem van abból, hogy szétlopják a fiam jövőjét!

Kiabálta a színész olyan hangosan, hogy azt a szomszédos karácsonyi vásár látogatói is meghallhatták és hozzátette azt is, hogy „a regnáló hatalom a bennünk lévő félelmekre épít.”

A sort a Kétfarkú Kutya Párt helyi képviseletében Viszlay Zoltán Fülöpné Pavelkovits Petra Lívia folytatta, aki szerint a Fidesz kitalálta, hogy

Úgy lehet megakadályozni, hogy Soros György és az Európai Unió megvegye a bíróinkat, hogy [a Fidesz] veszi meg őket.

Felolvasta az MKKP követeléseit is, amelyek között szerepelt például az, hogy szociális úton utaljanak ki termékeny férfiakat a szingli nőknek és egyedülálló anyáknak.

A DK helyi elnöke, Szuhai Viktor arról beszélt, hogy

a kormány elárulja a magyarokat a multicégek érdekében,

ezért mindenkinek fel kell emelnie a hangját az orbáni önkényuralom ellen.

fotó: 24.hu

Szuhai szerint a Fidesz abban bízott, hogy a karácsonyi készülődés majd eltereli a figyelmet a rabszolgatörvény megszavazásáról, de ez láthatóan nem sikerült nekik.

Ez a hatalom az erőtől fél,

ezt már Németh Ákos, az LMP megyei elnöke mondta, akinek elege van abból, hogy sokan azért nem tüntetnek, mert féltik az egzisztenciájukat.

Fogjatok össze, álljunk ki egymásért,

szólította fel a mínuszokban várakozó és lelkesen skandáló tömeget, akik a megszokott „Orbán takarodj” és „Hazaárulók!” mellett a helyi viszonyokra alkalmazott „Hende takarodjot” is többször kiabálták.

Fogjunk össze és zavarjuk el őket minél előbb,

zárta beszédét Németh Ákos, majd Székely Zoárd slammer következett, akinek produkciója a fiatalokat és idősebbeket egyaránt magában foglaló nézők között nagy sikert aratott. Bár a teljes szöveget itt most nem írjuk le, de olyan mondatok hangzottak el, mint hogy

A nagyszüleink devizahitelét az unokáink fogják megfizetni.

Itt még mindig nem volt vége a felszólalók sorának, Lukács Dániel következett a Momentumtól, aki még sosem beszélt ekkor a tömeg előtt, de a lámpalázát gyorsan legyőzve szította a tüntetőket.

Vas megye három fideszes országgyűlési képviselője megszavazta a rabszolgatörvényt és ezzel elárulták Vas megye összes dolgozóját,

mondta Lukács és nem sokkal ezután érkezett is a válasz a nézőktől több Hende takarodj formájában. A momentumos politikus megemlítette azt is, hogy a Mészáros Lőrinc-féle Mediaworkshoz tartozó Vas Népéhez ugyan rendszeresen elküldik a közleményüket, az mégsem hozza le. Lukács örül annak, hogy ő nem történelem, hanem biológiatanárként dolgozik, mert annak a szabályait legalább nem tudja átírni a hatalom.

Az is igaz viszont, hogy ha a Fidesznek egyszer majd útban lesz a sejtosztódás, azt is el fogja törölni.

Lukács Dániel, fotó: 24.hu

Az est utolsó előtti felszólalója a jobbikos Rába Kálmán volt, aki elmesélt egy történetet, miszerint egyik ismerőse nem értette, hogy miért megy fel egy színpadra (illetve jelen esetben a városháza lépcsőjére) a „gyurcsányista DK-sokkal” meg a libsikkel. Rába azonban kijelentette:

Olyan nagy probléma, hogy egyetértek velük abban, hogy az Orbán-kormány lerohasztotta az egészségügyet a béka segge alá?

A jobbikos politikus úgy véli, hogy a Fidesz egymás ellen akarja fordítani az ellenzéket. Kikelt az ellen is, hogy a kormánypártok rendre a kereszténység mögé bújnak:

Mi nem politikai haszonszerzésből szoktunk az oltárhoz állni. Vajon eljön majd az az idő is, amikor bemegyek a templomba gyónni és Hende Csaba ül majd a gyóntatószékben?

Bár Rába azt kérte, legyen mindenki tisztelettudó, ő azért megüzente a kormánynak:

Takarodjatok el a jó büdös francba, mert megfulladunk tőletek!

fotó:24.hu

A felszólalók sorát Nemény András zárta az Éljen Szombathely képviseletében:

Mi most azért vagyunk itt, mert nem akarunk azon keseregni, hogy nem tettünk semmit.

Rába Kálmán felszólalásához kapcsolódva Nemény is azt mondta, hogy a tüntetést szervező pártok sok dolgot másképp lát, de most van mi ellen közösen tenni és ez összeköti őket.

A rabszolgatörvény beterjesztői közül megemlítette Kósa Lajost,

a megtéveszthetetlen pénzügyi zsenit, aki még sohasem állt munkaviszonyban és akinek nem stróman az édesanyja.

Hozzátette azonban, hogy hiába vannak sokan, akiknek elege van, ha a másik oldalon ott a közöny.

A közöny az a halál, ami már életünkben elér minket.

Ez ellen tenni kell, különben nem lesz változás.

Nemény is arra szólított fel, hogy ki kell állni másokért és egymásért, és egy kis világpolitikai kitekintéssel John F. Kennedy szellemét idézte meg.

Kennedy azt mondta Berlinben: mert ha csak egy embert is rabszolgasorba vetnek, senki sem lesz szabad.

Ezt követően visszakanyarodott az aktuálpolitikára és bejelentette, hogy januárra rendkívüli közgyűlést hívnak össze Szombathelyen, hogy elérjék, hogy az önkormányzati cégeknél ne alkalmazzák a rabszolgatörvényt. Ezen felül

felkérünk minden Vas megyei munkaadót, hogy mondjanak le a rabszolgatörvény rendelkezéseinek alkalmazásáról.

A tüntetés végén arra kérték a kitartó tömeget, hogy a karácsony szellemében énekeljék el a Kiskarácsony, nagykarácsonyt. Aztán volt még egy ráadás is: a korábbi, budapesti tüntetések egyik elmaradhatatlan eleme visszatért és felcsendült a Ha én rózsa volnék.

Miután hivatalosan lefújták a tüntetést, sétálni indultak: a fideszes központi médiaalapítványba tagozódott Vas Népe szerkesztőségéhez mentek, ahol az öt pontba szedett követelések példányait dobták a postaládába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik