Belföld

Kiengedték a börtönből M. Richárdot szívbetegsége miatt

Ismét kiengedték a börtönből M. Richárdot. A Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája hétfői végzésével ugyanis megszüntette a kecskeméti maffiaperből is ismert férfi letartóztatását és Budapest, valamint Pest megye területére bűnügyi felügyeletét rendelte el.

Ez azt jelenti, hogy a Dózsa György úti tragédia elsőrendű vádlottja Budapest és Pest megye területén szabadon, korlátozás nélkül mozoghat. Az ügyben eljáró nyomozási bíró az alábbi orvosszakértői vélemény alapján döntött az enyhébb kényszerintézkedésről:

A szakértői vélemény szerint M. Richárd a szív bal kamrájából kiinduló főverőér szájadékában lévő billentyű elégtelen működésében szenved. Ezen kórállapot megoldása nyitott szívműtét keretében az aorta billentyű cseréje, műbillentyű beültetése.

A szakértői vélemény szerint M. Richárd jelenleg nincs az életét közvetlenül veszélyeztető állapotban, azonban a betegségének progressziója az elkövetkező hónapokban felgyorsulhat, és ezzel együtt potenciálisan az életét közvetlenül veszélyeztető, akár halálos kimenetelű szívritmus zavarok is jelentkezhetnek.

Az M. Richárd képviseletét ellátó ügyvédi iroda közleménye szerint amennyiben a tervezett szívműtét a következő hónapokban nem történik meg a vádlott maradandó szívizom károsodást fog szenvedni, illetve lehetséges közvetlen életveszélyes állapot kialakulása is.

A szakértői vélemény szerint M. Richárd jelenleg képes személyesen megjelenni a tárgyaláson, azonban az ezzel járó fokozott pszichés megterhelés hirtelen állapotromláshoz vezethet. A szakértő véleménye szerint a fent írt műtétet az elkövetkező néhány hónapon belül el kell végezni.

A szakértő álláspontja szerint a műtétet követően 1-2 nap intenzív osztályos elhelyezés, majd 1-2 hét kórházi tartózkodás, majd 2-4 hét rehabilitáció követi, így a vádlott fiatal korára és állapotára is figyelemmel alappal feltételezhető, hogy az egész folyamat 2-3 hónap alatt lezajlik, a rehabilitációt követően a bírósági eljárás folytatásának akadálya várhatóan nem lesz.

A Büntetés-végrehajtás Központi Kórházának főigazgató főorvosa arról tájékoztatta a bíróságot, hogy a tervezett műtét a Városmajori Szív és Érsebészeti Klinikán kihelyezéssel oldható meg a részükről, a műtétet követő rehabilitáció a büntetés-végrehajtás keretein belül nem biztosítható.

A fent írtakra figyelemmel a bíróság felülvizsgálta az M. Richárddal szemben alkalmazott személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedést, és arra jutott, hogy egészségi állapotára tekintettel letartóztatás helyett bűnügyi felügyelet elrendelésének van helye.

A bíróság vizsgálta a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásának lehetőségét is a magatartási szabályok megtartásának biztosítására, azonban a rá váró műtétet előkészítő műszeres orvosi vizsgálatok, valamint maga a műtét miatt ennek alkalmazását körülményesnek ítélte meg, ezért azt mellőzte. A végzés nem jogerős.

A Dózsa György úti tragédia 2017 májusában történt. M. Richárd hatalmas sebességgel csapódott Mercedesével egy balra kanyarodó Citroenbe. A kanyarodni akaró autó a hatalmas becsapódástól többször is megpördült, majd berepült a buszmegállóba. A férfi kábítószert fogyasztott, de ez a vezetési képességére nem volt hatással a szakértők szerint.

 A balesetben két ember vesztette életét. Az illetékes kerületi ügyészség az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A vádirat szerint egy 41 éves férfi, vezetői engedély nélkül a megengedett 50 km/h-t jelentősen meghaladó, 135-140 km/h sebességgel közlekedett a XIII. kerület, Dózsa György úton a Kassák Lajos utca kereszteződés irányába.

A kereszteződésbe ekkor érkezett gépkocsival egy 47 éves férfi, és szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott a szemből, eltúlzott sebességgel érkező vádlott elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget. A kanyarodó gépkocsiban két személy utazott a sofőrön kívül.

A két kocsi olyan erővel ütközött össze, hogy mindkét jármű felsodródott a járdára és elütött három gyalogost. A balesetben a kanyarodó jármű egyik utasa olyan erővel zuhant ki az autóból, hogy sérülései miatt a helyszínen életét vesztette. A másik utas a kórházi kezelés során hunyt el, a három gyalogos pedig könnyebben sérült. A kanyarodó gépkocsi 47 éves sofőrje életveszélyes, míg M. Richárd könnyebb sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség szerint a baleset elkerülhető lett volna, ha a szemből, nagy sebességgel érkező vádlott nem lépi túl a sebességhatárt, vagy, ha a másik vádlott szabályosan kanyarodik.

Az ügyész a január 25-i előkészítő ülésen 7 év 2 hónap börtönt kért M. Richárdra. A Dózsa György úti balesetben érintett másik sofőrre, N. Józsefre két év fogházat kért, három év próbaidőre felfüggesztve.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik