Nagyvilág

Tintával fújták arcon a parlamentben az albán miniszterelnököt

Tojással is dobták már meg Edi Ramát, aki az ellenzék szerint autokrata eszközökkel kormányoz.

Tintával fújta arcon Edi Rama albán miniszterelnököt egy ellenzéki képviselő csütörtökön a tiranai parlament ülésén.

Edi Paloka, az ellenzéki Demokrata Párt képviselője töltőtollal vagy fecskendővel fújta arcon a kormányfőt, akinek az arca és az inge is tintás lett.

A „támadás” hátterében az állhat, hogy Edi Rama, a kormányzó Szocialista Párt vezetője elutasította a demokraták azon követelését, amely szerint péntekig mondjon le a miniszterelnöki hivataláról. Edi Rama némileg gúnyos hangnemben beszélt arról, hogy aggasztja, a kormánynak nincs valódi ellenzéke.

Llulzim Balsa, a Demokrata Párt elnöke néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy utcai tiltakozásokat szervez, amennyiben Edi Rama nem mond le kormányfői posztjáról, és adja át a hatalmat egy szakértői kormánynak.

Nem ez lenne az albán ellenzék első tiltakozása, a demokraták többször is bojkottálták már a parlament üléseit, mert véleményük szerint Edi Rama és pártja autokrata eszközökkel kormányoz, és kapcsolatba hozható a szervezett bűnözéssel.

Tavaly októberben egy ellenzéki képviselő tojással dobálta meg a kormányfőt. (MTI, fotó: Europress – STRINGER / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik