Közélet

Palkovics úgy kaphatott többszázezres fizetést az MTA-tól, hogy évekig nem publikált semmit

Úgy kapott évekig fizetést évekig a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA) és az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetétől (SZTAKI) Palkovics László miniszter, hogy utoljára 2014-ben publikált tudományos dolgozatot – írja a Magyar Narancs.

A lap szerint az MTA-t éppen folyamatosan támadó Palkovicsnak sem saját doktori oldalán, sem az MTA hivatalos publikációs jegyzékében, a Magyar Tudományos Művek Tárában (MTMT) , sem a SZTAKI publikációs jegyzékében nincs nyoma újabb tudományos tevékenységnek.

Ez azonban nem akadálya annak, hogy az MTA rendes tagjaként havi 455 ezer forintot kapjon. Sőt, legalább tavaly júniusig a SZTAKI-tól is kapott havi 800 ezer forintot – tavaly augusztusban szerződést bontottak vele.

A törvény szerint tudományos teljesítmény után járna tiszteletdíj, de Palkovicsnak külön szerződése volt a SZTAKI-val, amelyet többször is módosítottak. Az azonban nem derül ki, hogy eltörölték volna számára a publikációs kötelezettséget, ahogy az sem, hogy ki és mikor duplázta meg Palkovics jövedelmét.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium mindenestre közölte a Magyar Naranccsal, hogy amióta a kormányban dolgozik, azóta Palkovics tudományos tevékenysége csak tanácsadásra terjedhet ki.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik