Belföld

Orbán egy személyben nem dönthetett volna a Fidesz felfüggesztéséről

A jelek szerint a Fideszben semmilyen formális döntés nem született arról, hogy a párt önkéntesen felfüggeszti tagságát az Európai Néppártban, ez ugyanakkor ellentétes lehet a párt alapszabályával, írja a Népszava.

A lap szerint a Választmánynak, vagy az Elnökségnek, vagy a Kongresszusnak kellett volna határoznia a tagság felfüggesztéséről, de semmiképpen sem egyedül a pártelnök Orbán Viktornak.

Nyilvánvaló, hogy a Fidesz nem önként függesztette fel a tagságát az Európai Néppártban, hanem azt felfüggesztették, de ha Orbán Viktor saját közlésének logikájából indulunk ki, és elfogadjuk, hogy a párt maga döntött erről, akkor viszont ezt a döntést a Fidesz saját alapszabálya szerint sem hozhatta volna meg egy személyben Orbán Viktor, mint pártelnök, hanem a párt valamely döntéshozó testületének erről határozatot kellett volna formálisan is elfogadnia

– nyilatkozott a Népszavának Lövétei István alkotmányjogász.

Azt azért hozzátette, nyilvánvaló, hogy a Fideszben az történik, amit Orbán Viktor akar és utólag sem kéri rajta számon semmilyen döntésének a következményét semmilyen belső döntéshozó testület.

Macron levegőnek nézte Orbánt
Macron a magyar kormányfő kivételével mindenkivel barátságos volt.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik