Gazdaság

Távozik a Vodafone Magyarország elnöke

Igazgatósági mandátumának április 30-i lejártával távozik a Vodafone-tól Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke, május elsejétől a tisztséget a vezérigazgató, Amanda Nelson tölti be, elnök-vezérigazgatóként.

Beck György elmondta, hogy Budai J. Gergő vezérigazgató-helyettes jelenlegi pozíciója megtartása mellett az Igazgatóság alelnöke lesz.

Beck György 12 éve, 2007-ben csatlakozott a Vodafone Magyarországhoz vezérigazgatóként. Ezt a tisztséget 2011-ig töltötte be – 2009-2011-ben elnök-vezérigazgatóként -, ezt követően pedig elnökként tevékenykedett tovább.

A távozó elnök jelentős eredménynek nevezte, hogy az elmúlt 12 év alatt a Vodafone a 2007-es harmadik helyről Magyarország második legnagyobb telekommunikációs szolgáltatója lett a piaci részesedése alapján.

Beck György a visszavonulása után továbbra is betölti a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) elnöki pozícióját, ezzel is közreműködve az ország lakosságának digitalizációra való felkészítésében, az új technológiai megoldások használatában.

Folytatja a „Management és Leadership a gyakorlatban” című kurzust a Corvinus Egyetem FAKT Szakkollégium diákjainak, oktat, mentorál és az igazgatóság tagja a 2014-ben elindított SEED, Közép-Európai Menedzser Iskolában, melynek egyik alapítója is egyben. Emellett a Day One Capital Pénzügyi Befektetési Alap Felügyelő Bizottságának elnöke és a Munkáltatók és Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) társelnöke marad.

A sportban a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) társelnökeként és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagjaként segíti a kitűzött célok megvalósulását.

Beck György a Vodafone-korszakot megelőzően olyan vezető IT cégek magyarországi vezérigazgatója volt, mint a Digital, a HP és a Compaq, utóbbi cég régiós tevékenységét is ő irányította.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Marjai János)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik