Belföld

Tartozása helyett segglyukra terelte a szót a kamupártpápa

Szepessy Zsolt százmilliókkal nem tudott elszámolni, de az önérzetén ez nem hagyott nyomot.

Kedden mutatja be a Partizán a „Rablópártok” című dokumentumfilmjét arról, hogy kik állnak az elmúlt választások kamupártjai mögött, hogyan nyúltak le több milliárd forintnyi kampánypénzt, és hogyan húzott ebből hasznot a Fidesz is. Ebből közöltek egy rövid előzetest, amelyben az látható, hogy Gulyás Márton az Összefogás nevű párt alapítóját, a befolyással üzérkedés miatt másodfokon hat év szabadságvesztésre ítélt Szepessy Zsoltot próbálja szóra bírni.

Gulyás azt szerette volna megtudni Szepessytől, hogy hogyan szeretné rendezni az Összefogás Párt több százmillió forintos tartozását. Szepessyt emiatt is elítélték, nem jogerősen egy év hat hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre, miután a párt 300 millió forint állami támogatást kapott a 2014-es választási kampányra, de könyvvezetést és beszámolót sem készítettek.

A felvétel tanúsága szerint Szepessy előbb azt mondta, „hazaárulóknak” nem nyilatkozik, majd úgy gondolta, azzal vághatja ki magát a helyzetből, hogy kijelenti: „akinek egy férfi segglyuka izgató, azzal nem állok szóba”.

Szepesi Zsolt az Összefogás nevű rablópárt szervezője-vezetője különösen szívélyes fogadtatásban részesítette stábunkat – ő már tudta, hogy kiderítettük mindazt a választásokon játszott szerepével kapcsolatban, amit neked kedden (április 23-án) árulunk el, ha eljössz a filmünk premier előtti vetítésére a Bálint Házba, 20.00-tól! Részletek:https://www.facebook.com/events/2018377928289903/

Közzétette: Partizán – 2019. április 19., péntek

Ajánlott videó

Olvasói sztorik