Nagyvilág

Romló hallása miatt orvoshoz ment, szöget találtak a fejében

Az orosz két évig élt az idegen testtel. Egy ukrán férfi pedig két szöget vert be a fejébe.

A Habarovszki határterületen található Elbanban élő férfinak műtéti úton távolítottak el egy szöget a fejéből – írják az orosz lapok a Gubernia portálra hivatkozva. Az idegen test egy építkezés közben került az illetéktelen helyre, de a páciens különösebben nem törődött vele a baleset után, kicsit kenegette a sebet.

Tavaly kereste fel először az orvosokat, hallászavarra hivatkozva, megröntgenezték, és megtalálták a szöget az orrgaratban. Mivel a műtét életveszélyes lett volna, a férfi először elzárkózott, hogy kés alá feküdjön.

Most – miután a szög már két éve fejében volt – állapotának romlása miatt ismét kórházba ment, ahol eltávolították a fémdarabot. Mint kiderült, a férfi szervezete az idegen test bekerülése óta folyamatosan gyulladásban volt.

Szögeket vert saját fejébe

Eközben az ukrán Hmelnyickij városában egy 65 éves férfit vittek kórházba kétségbeesett rokonai, miután (ittas állapotban, vélhetően öngyilkossági szándékkal) két szöget vert be a fejébe – írja az uanova portál. Egyet a homlokába, egyet a halántékába.

Az orvosok szerint csak annak köszönhető, hogy életben maradt a páciens, hogy az agy nem sérült komolyabban. A sebészek több mint kétórás műtétet hajtottak végre rajta; és már a beavatkozás után közölték, hogy állapota gyorsan stabilizálódik, így hamarosan hazaengedik a kórházból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik