Belföld

Karácsony: Előbb-utóbb szükség lesz dugódíjra

Kezdem megszokni, hogy főpolgármesternek hívnak

– mondta széles mosollyal Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd műsorában, majd arról beszélt, hogy megválasztása óta már többször beszélt telefonon Tarlós Istvánnal. Elismerte, hogy a kampány „messzire vitt mindenkit”, de Tarlóssal most „teljesen normális hangulatban” zajlott a beszélgetésük. Sőt, Karácsony odáig merészkedett, hogy ha az új irodájában majd nem talál valamit, vagy esetleg valamilyen információra van szüksége, akkor nyugodt szívvel felhívná elődjét és szerinte Tarlós szó nélkül segítene is neki.

A műsorvezető Rónai Egon felvetette, hogy a kormány által éjjel-nappal hangoztatott „Karácsony alkalmatlan” bélyeggel nem kíván-e kezdeni valamit. Karácsony szerint ezzel kár lenne foglalkozni, a választók ugyanis neki szavaztak bizalmat. Karácsonyék az első közgyűlés tervezetét már összeállították, és az átláthatósági intézkedésekkel, a szociális programok bevezetésével és a klímavészhelyzet kihirdetésével nem kívánnak sokat várni.

Kiderült az is, hogy fokozatosan vezetik be a 14 éven aluliak ingyenes közlekedését, arra utalt, hogy először 6-7 évesekkel kezdik. Arról is beszélt, hogy azokban a kerületekben, ahol nem ellenzéki polgármesterek vannak, ott javaslatokat tudnak tenni, ezeket meg is teszik majd.

A dugódíj bevezetésére is kitért, amire Karácsony szerint előbb-utóbb szükség lesz. Orbán Viktorral még nem kezdeményezett párbeszédet, mert ezt csak akkor tudja hivatalosan megtenni, amikor jogerősen főpolgármester lesz, vagyis csütörtöktől. Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor gratulált-e már neki Karácsony azt válaszolta:

Gratulációnak véltem, hogy elfogadták az eredményt.

kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik