Közélet

Nincs többsége a polgármesternek, aki ellen nem mert kiállni az ellenzék

Vasárnap írtunk olyan, 10 ezresnél népesebb városokról, ahol a fideszes polgármesternek nem állított kihívót az ellenzék, így ők már a szavazás megkezdésekor biztosak lehettek abban, hogy újabb öt évig a posztjukon maradhatnak. A valóban ciklusok óta megrendíthetetlen városvezetők mellett Hajdúnánáson az a Szólláth Tibor Zoltán is ellenfél nélkül maradt, aki pedig előzetesen nem tűnt legyőzhetetlennek. A korábban országgyűlési képviselőként dolgozó fideszes polgármester 2006 őszén, már az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után, nem éppen az akkor kormányzó szocialistáknak kedvező hangulatban kikapott az MSZP által támogatott riválisától, a 2014-es önkormányzati választáson pedig – noha nagy különbséggel győzött – nem szerezte meg a szavazatok felét. „Mivel öt éve a hajdúnánásiak többsége a másik három jelölt valamelyikére voksolt, talán ezúttal is lehetett volna értelme a versengésnek” – írtuk a választás előtt, az élet pedig igazolta a bennünk élő politológust.

Noha Szólláth értelemszerűen a leadott voksok 100 százalékával lett polgármester, nincs többsége a képviselő-testületben, mivel a nyolc körzetből csak négyet nyert meg fideszes jelölt, négyben a DK-MSZP-Jobbik-Momentum-LMP összefogás győzött. A kompenzációs mandátumok pedig úgy alakultak, hogy miután egy hajszálnyival több töredékszavazata lett az ellenzéknek, ők további két képviselőt küldhetnek a testületbe, míg a Fidesz-KDNP csak egyet. Vagyis 6:5 arányban az ellenzéki képviselők vannak többségben, az ellenjelölt nélkül megválasztott polgármester így csak kiegyenlíteni tudja ezt, maga felé billenteni a testületet nem képes.

Ráadásul szó sincs arról, hogy Szólláth azért maradt volna kihívó nélkül, mert az ellenzék hibátlannak tartaná tevékenységét. Bódi Judit, az MSZP Hajdú-Bihar megyei elnöke, akit vasárnap óriási többséggel választottak meg képviselőnek a településen (53 százalékot szerzett körzetében a fideszes induló 26 százalékával szemben), a választás előtt azt mondta:

Ismerjük Hajdúnánás önkormányzatának gazdasági helyzetét, és tudjuk, hogy azok az európai uniós források és fejlesztések, amelyek előttünk állnak, és számunkra is fontos, hogy megvalósuljanak, azok önerőből nem fognak teljesülni. Ehhez kormányzati döntésre, kormányzati akaratra van szükség. Azt gondoljuk, nem tehetjük ki a várost annak, hogy egy ilyen ellenséges hangulatot váltsunk ki.

Vagyis az ötpárti összefogás tagjai úgy ítélték meg, nem tehetik ki a várost annak, hogy ellenzéki polgármester vezesse – ez ugyanis a fejlesztéseket veszélyeztetné.

A választók viszont, úgy látszik, nyitottabbak a kockázatra. Bár Szólláthra 3399-en szavaztak, 1120-an úgy sem voksoltak rá, hogy nem volt más induló, inkább érvénytelen szavazatot adtak le. Ennél is szemléletesebb azonban, hogy

a Fidesz-KDNP egyéni jelöltjeit összesen 2042-en választották, az ellenzékieket pedig 2122-en.

Ebből annyi biztosan állítható, hogy a polgármester-választás két indulóval aligha lett volna előre lefutott.

Kiemelt képünkön Szólláth Tibor Zoltán. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik