Nagyvilág

Az apát is őrizetbe vették a 9 éven át pincébe zárt holland gyerekek ügyében

Ahogyan szerdán beszámoltunk róla, egy osztrák férfit vett őrizetbe és hallgat ki a holland rendőrség annak a családnak az ügyében, amelyik mintegy tíz évig élt egy pincében a világtól elzárva. A rendőrségi őrizetben lévő férfi nem a család tagja, ő bérelte a farmot, ahol a családot – öt testvért beteg édesapjukkal – megtalálták.

A CNN a holland rendőrség tájékoztatására hivatkozva arról ír, hogy a családot akaratuk ellenére tarthatták a pincében, és jelenleg is vizsgálják, hogy milyen filozófiai vagy vallási meggyőződés játszhatott közre a cselekményben.

Az osztrák férfi mellett csütörtökön még egy személyt őrizetbe vettek, a rendőrség szerint a 67 éves férfi egyike annak a hat személynek, akiket hétfőn találtak meg a rinerwoldi gazdaság eldugott helyiségében. A CNN szerint ez egyértelműen arra utal, hogy a gyerekek apjáról van szó. A hat gyerek közül egyik sem szerepel semmilyen állami nyilvántartásban, a rendőrök most azt próbálják feltárni, hogy pontosan milyen kapcsolatban vannak egymással.

A korábban őrizetbe vett 58 éves osztrák férfi és a gyerekek apjaként emlegetett férfi tettestársak lehettek nemcsak a gyerekek és fiatalok fogva tartásában, hanem pénzmosásban is.

Helyi sajtóértesülések szerint egy közeli fogadó tulajdonosa hétfőn riasztotta a rendőrséget, amikor egy rémült fiatal férfivel találkozott, aki elmondta neki, hogy már kilenc éve nem volt kinn a pincéből. A rendőrség a farmon hat embert talált, akiket gondozásba vett.

A helyieket sokkolták a történtek. Újságíróknak elmondták, hogy a farmon mindig csak egy férfit láttak, nem is tudták, hogy van családja. A farm a településtől mintegy 200 méterre, egy fás terület mögött fekszik. A sajtójelentések szerint egy nagy veteményes kert található rajta és kecskék is legelnek ott, ami lehetővé tehette a család önellátását éveken keresztül.

Kiemelt kép: Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik