Gazdaság

Munkahelyi balesetben halt meg egy fiatal férfi a Mátrai Erőműnél

A Mátrai Erőmű honlapján jelent meg a tájékoztatás, amely szerint december 3-án délelőtt az Erőmű területén kívül található, a Szénégető és Társa Kft. által kezelt, „A1” jelű visontai zagytározónál halálos munkahelyi baleset történt. A szerencsétlenségben egy fiatal férfi hunyt el. Hozzáteszik: a  Mátrai Erőmű Karbantartó Kft. részvétét fejezi ki a hozzátartozóknak, és minden segítséget felajánl a gyászoló családnak.

Az áldozat az általa vezetett lánctalpas kotrógéppel a zagytározó gátkoronáján kialakított műszaki úton haladt, amikor az megrogyott alatta. A munkagép megbillent, majd lezuhant, és maga alá temette a gépkezelőt.

Az „A1” jelű visontai zagytározó kezelését a Mátrai Erőmű Központi Karbantartó Kft. 2018 áprilisában adta át alvállalkozójának, a Szénégető és Társa Kft.-nek. A baleset körülményeit a rendkívüli haláleset helye szerint illetékes Gyöngyösi Rendőrkapitányság a közigazgatási eljárás általános szabályai szerint vizsgálja — teszik hozzá.

A gyászhírben említett Szénégető és Társa Kft. egy 3,5 millió forint törzstőkéjű, fővárosi székhelyű társaság, amelynek fő tulajdonosa a májusban a cégbíróságnak leadott adatok szerint Szénégető László, 2,86 százalék erejéig pedig részes benne a legéndi illetőségű Szénégető Lászlóné. A cég főtevékenységeként nehézgépekkel történő földmunkák végzését adta meg építkezéseknél, bányákban, de a mérlegbeszámoló kiegészítő melléklete alapján új tevékenységet is felvett , „mint mezőgazdasági munkák elvégzése”. Az alkalmazottak átlagos statisztikai létszáma tavaly 7,3 fő volt. A kft szekere tavaly meglódult, az előző évek 59-77 millió forint közötti forgalmához képest szintet lépett, 2018-ban 267 millió forint árbevételt mutatott ki. Közben a nyeresége is megtöbbszöröződött, míg az előző négy évben 4,1 millió forintot ért el a csúcsévben, tavaly 33,4 millió nyereséget könyvelt el adózás után.

Az utóbbi napokban gyakran írtunk a Mátrai Erőműről, amelynek környékén szennyezést észleltek. A Greenpeace Magyarország számos lakossági bejelentést követően november 20-án délután mintákat vett a Mátrai Erőmű környéki vizekből. Az akkreditált laboratóriumban bevizsgáltatott eredmények azt mutatják: az erőmű telephelyéről kifolyó patakban gyakorlatilag szennyvíz folyt. A Mátrai Erőmű Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos, Orbán Viktor miniszterelnök barátjának érdekeltsége.

Gyakorlatilag szennyvíz folyt a Mátrai Erőmű környéki vizekből
A Greenpeace november 20-án délután mintákat vett a Bene-patakból.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik