Belföld

Szakértőkkel világítaná át Borkai-korszak ügyeit az ellenzéki polgármesterjelölt

Tegnap derült ki, hogy a Borkai Zsolt lemondása miatt kiírt új polgármester-választáson az MSZP-s Pollreisz Balázs lesz az ellenzéki közös jelölt Győrben, miután a botrányaiba belebukó Borkai Zsolt korábbi ellenfele, Glázer Tímea nem vállalta az új kampányt.

Megvan, hogy ki lesz az ellenzék közös jelöltje Győrben
Bejáratott emberrel futnak neki a januári választásnak.

Ez Timi döntése volt, mi próbáltuk meggyőzni, hogy változtassa meg a döntését, de nem tett így. Ezt tudomásul vettük

– mondja Pollreisz az azonnali.hu-nak adott friss interjújában. Az MSZP-s politikus amúgy nemcsak Glázer visszalépésének köszönheti az indulást, hanem azért is, mert bár próbálták, az ellenzéki együttműködés, a baloldaltól a Jobbikig nem tudott helyi civil szereplőt meggyőzni az indulásról.

A civilek sajnálatos módon nem tudták vagy nem merték elvállalni. Sokakkal tárgyaltunk. Végül nem maradt olyan civil, aki elvállalta volna, és emögött a fortélyos félelem van.

Ezek után térnek rá a beszélgetésben arra, hogy mik lennének Pollreisz tervei győzelme esetén. Ebből a legkonkrétabb az, amit az átláthatóságról mond:

A nyugalmat ugyanis az adja, ha tiszta vizet öntünk a pohárba. Ehhez pedig egy független, civil szervezetet fogok felkérni, hogy a városháza ilyen jellegű ügyeit vizsgálja át. Fontos a béke, és fontos, hogy tisztán lássunk, ezek az első lépések. (…) Amit polgármesterként garantálni fogok, az az, hogy minden önkormányzati és városi döntés a lehető legnagyobb nyilvánosságot kapja. Nem lesznek háttértárgyalások, titkos mutyik. Az összes döntés és azok előkészítése valóban nyilvánosak lesz.

Fideszes ellenfeléről, az orvos Dézsi Csaba Andrásról azt mondja:

A másik az, hogy nincs két Fidesz. Nincs olyan, hogy a Fidesz az mostantól valójában mindig is azt gondolta, hogy rossz, amit Borkai csinál. Ezek a képviselők, köztük Dézsi Csaba András, megszavazták azokat a javaslatokat, amelyek alapján a korrupciós vádak felmerültek Borkai Zsolttal kapcsolatban. Azok a tisztességes győriek, akiket zavart, hogy a várost egy kifizetőhelynek gondolták, azok az emberek jó lelkiismerettel a Fideszre nem tudnak szavazni.

Borkai Zsolt november 8-án mondott le polgármesteri címéről. Ezt azután tette meg, hogy a róla készült szexvideó, illetve az üzleti köreinek gyanús ügyeiről szóló cikkek megjelenése ellenére október 13-án szűk többséggel, de megnyerte a győri polgármester-választást a DK-s Glázer Tímeával szemben. Az időközi polgármester-választás 2020. január 26-án lesz Győrben.

Kiemelt kép: Pollreisz Balázs, az MSZP győri szervezetének elnöke a Glázer Tímeával, a DK városi szervezetének elnökével, korábbi polgármesterjelölttel tartott sajtótájékoztatón a győri városházánál 2019. november 6-án. Glázer Tímea jó hírnek, de megkésettnek tartja Borkai Zsolt lemondását Győr polgármesteri posztjáról. MTI/Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik