Nagyvilág

Török földrengés: már 22 halottról tudnak

Eddig 39 túlélőt találtak a romok alatt. A sérültek száma meghaladja az ezret.

Folytatódik a földrengés túlélői utáni kutatás Délkelet-Törökországban, a hatóságok már 22 halálos áldozatról tudnak, a sérültek száma pedig meghaladja az ezret. A belügyminisztérium szombat közölte, eddig 39 túlélőt találtak a romok alatt.

A katasztrófavédelem eddig 274 utórengést rögzített, tizenkettő közülük 4-es fokozat fölötti volt. Az utórengések egyelőre mintegy 75 kilométer átmérőjű térséget érintenek, és akár egy hétig is folytatódhatnak.

A legtöbben Elazig tartományban haltak meg, de néhány áldozat a szomszédos Malatyában is volt. Sebesültekről érkeztek hírek Diyarbakir, Adiyaman, Batman, Kahramanmaras és Sanliurfa tartományból is.

Török földrengés: nőtt az áldozatok száma
Még mintegy harminc embert próbálnak kimenteni a romok alól.

Murat Kurum környezeti és várostervezési miniszter közölte, hogy Sivricében öt, a Malatya tartományban található Doganyol faluban 25 ház omlott össze. Süleyman Soylu belügyminiszter azt mondta, Malatya tartományban senki, de Elazigban mintegy 30 ember rekedt a romok alatt, az ő kimentésük folyamatban van. A környékbeli falvakban összedőltek a vályogházak, írta az MTI.

Elazig tartomány egyik falujában egy várandós nő 12 órát töltött a romok alatt, egy négyemeletes társasházból pedig 14 sérültet tudtak kimenteni élve. A térség lakosai az erős rengés miatt ijedtükben az utcára menekültek. Nehezítette a helyzetüket, hogy a földrengés éjszaka történt, és hőmérő a hajnali órákban mínusz 7-12 fokot mutatott.

A katasztrófavédelem ennek ellenére felszólította az embereket, hogy semmi esetre ne térjenek haza, ne akadályozzák a mentésre érkező kocsik haladását sem. Elazig városában sokan sportlétesítményekben, konferenciatermekben húzták meg magukat. Mások a tereken, parkokban vagy a kertjükben gyújtottak tüzet, hogy ne fagyjanak meg.

A török Vörös Félhold és a katasztrófavédelem egységeit szinte az egész országból a földrengés sújtotta térségbe vezényelték. A mentők sátrak és hősugárzók ezreit, ágyak és takarók tízezreit szállították a helyszínre, valamint élelmet és teát osztottak.

A Török Labdarúgó Szövetség (TFF) úgy döntött, hogy a szombati, vasárnapi és hétfői meccsek előtt egyperces néma csönddel emlékeznek az áldozatokra.

Az országban gyakoriak a mérsékelt vagy közepes erősségű földmozgások. A NTV török hírtelevízió felidézte, hogy Kelet-Törökországot legutóbb 2011 őszén rázta meg két erős földrengés. Októberben 7,2-es, novemberben 5,6-es fokozatú, amelyekben 644 ember vesztette életét.

Kiemelt kép: MTI/EPA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik